A gyermeket nem érdemes tiltani a barátoktól, hiszen ha akadályokat érez önállósodási harcai során, lehet, hogy kíméletlenebb lesz, gyorsítani fogja az elszakadást, vagy épp ellenkezőleg, a túlzottan erős érzelmi kötelék és tiltás következtében tehetetlenné és önbizalom hiányossá is válhat, aki nem tudja megtapasztalni saját értékeit, személyiségének erejét.
– Szülőként nem jó a túlzott szigor, de a túlzott engedékenység sem. A merev és leküzdhetetlen korlátok közül nem lehet fokozatosan, csak hirtelen kilépni, de az sem jó, ha nincs kivel és mivel küzdeni. A határok védelmet is nyújtanak – tette hozzá a tanácsadó –, márpedig a fiatalnak még igencsak szüksége van a család nyújtotta biztonságra.
Hátszegi Eszter pszichológus elmondta, hogy a kiskamaszkor alatt a 10-13 éves korosztályt értjük, azonban mint minden más fejlődési szakaszban, itt is nagy egyéni eltérések vannak: akad olyan gyermek, akin már az iskolába kerüléskor mutatkoznak a kamaszodás első jelei, míg másoknál csak jóval később. – Iskolapszichológusi munkám során az igényt, hogy a barátokkal töltsék az idejüket, leggyakrabban 3.-4. osztályos gyermekeknél figyeltem meg: immár a nyaraik sem a családdal való pihenésről, hanem a barátokkal közös táborokról, egymásnál alvásról szólnak – fogalmazott a szakember. Olvass még a témában
A késői kamaszkor során azonban általában megtörténik az újraközeledés, amikor a gyermek igényli a szüleivel közösen töltött időt. Az elfogadó, szeretetteli légkör, a nem tolakodó figyelem, a beszélgetésre való nyitottság a szülők részéről segít a kamasznak abban, hogy a későbbiekben visszataláljon szüleihez.
Már kiskamaszkorban elindul az a folyamat, melyben a fiatal igyekszik megtalálni saját hitét, keresi a helyét a világban, elkezdi építeni felnőtt identitását, ami csak úgy lehetséges, ha a korábbi értékektől eltávolodik, megkérdőjelezi azokat. Ezáltal a szülőtől is eltávolodik, a kortárs csoport válik számára mértékadóvá, barátaik tükrében igyekeznek megismerni önmagukat, az ő visszajelzéseik által építik személyiségüket.
– A kezdődő önállóságot foggal-körömmel kell védenie a gyermeknek: minél törékenyebb az önállóság érzése, annál inkább óvni szeretné. Ez megjelenhet abban is, hogy cikinek érzi, ha a szülő elkíséri az iskolába, fogja a kezét, megpuszilja, főként a kortársak ítélő szemei előtt. A késői kamaszkor során azonban általában megtörténik az újraközeledés, amikor a gyermek igényli a szüleivel közösen töltött időt. Az elfogadó, szeretetteli légkör, a nem tolakodó figyelem, a beszélgetésre való nyitottság a szülők részéről segít a kamasznak abban, hogy a későbbiekben visszataláljon szüleihez – magyarázta Hátszegi Eszter.
A pszichológus szerint, hogy szülőként ez a folyamat elviselhető legyen, fontos tisztában lenni azzal, hogy a kamaszkornak nem az az üzenete, hogy a szülő hibázott, vagy elrontotta volna a nevelést. A gyermeke eltávolodása természetes, a gyermek személyiségfejlődésével együtt járó folyamat. – Ez nem csak a serdülő, de a családi életciklus szempontjából is fontos feladat: a család működésének szükségszerű megváltozását vonja maga után, melyben minden résztvevőnek meg kell tanulnia az önmaga ás a másik elfogadását, a konfliktusrendezés új módjait, illetve a család határainak átrendeződését – mondta a szakértő.
Ez egy lehetőség arra, hogy mind a család egésze, mind a szülő és a serdülő kapcsolata fejlődhessen. Ha ekkor gyermekünket eltiltjuk barátaitól, ha túlságosan féltjük, az könnyen vezethet hazudozáshoz.
