Rengeteg hiedelem fűződik a növényekhez, ez is azt bizonyítja, hogy hajdanán milyen közel álltak hozzánk és mennyivel bensőségesebb volt a kapcsolat az emberek és a növények között.
Egyes növények ősidők óta fontos helyet foglaltak el életünkben, mind fizikailag, mind érzelmileg. Védelemre számítottak tőlük, jósoltak, szerencsét vagy szerelmet vonzottak velük, tehát az élet leglényegesebb kérdéseiben fordultak hozzájuk.
Védelmezők és szerencsét hozók
Az orbáncfű több kultúrában is védelmezőként szerepelt. A skótok szemmel verés ellen viselték, másutt úgy gondolták, hogy az ajtó fölé rögzített orbáncfűcsokor megvéd a villámlástól és a tűz ellen, valamint megakadályozza, hogy gonosz erők betegyék a lábukat a házba.
Az európai parasztok az angyalfű leveléből betegségek és ártó szellemek ellen védő nyakláncot készítettek a gyermekeiknek.
A navahók szerencsehozó talizmánként használták a borókát. A néphit szerint a bejárat mellé ültetve vagy az ajtóra akasztva megvéd a boszorkányok és a tolvajok ellen, sőt még átkok megtörésekor is alkalmazták.
A nemes babért is azért ültették az ajtó elé, hogy vonzza a szerencsét és elűzze a szellemeket. Erőnövelő bájitalokba keverték és abban is bíztak, hogy megálmodják a jövőt, ha a párnájuk alá teszik.
Régen úgy tartották, hogy a háztetőre ültetett kövirózsa megvédi a házat a villámcsapástól, ezért Nagy Károly rendeletben utasította arra az alattvalóit, hogy eszerint járjanak el.
Szerelmet fakasztók és vigyázók
A cickafarkat a szerelmi mágiában használták, mivel úgy hitték, hogy aki a párnája alá teszi, megálmodja ki lesz az igaz szerelme.
Az ókorban a fagyöngyöt a termékenység szimbólumának tekintették, Pallasz Athéné mindent gyógyító növénye volt. A kelta papok varázserőt tulajdonítottak neki, és szelleműzőszert készítettek belőle.
A germánok számára a Nap őrzője, és megújulásának jelképe. Skandináviában a béke hírnökének tartják, így a fagyöngy alatt találkozó ellenségek nem támadhatnak egymásra. Az angolok számára elmaradhatatlan díszítőelem karácsonykor, mivel úgy tartják, hogy ha a szerelmesek a fagyöngy alatt csókolják meg egymást, egy éven belül egybekelnek és szerelmük örökké tart.
Az édes illatú istenfa a ragaszkodás és a hűség szimbóluma, a szerelmesek adták egymásnak. A török nők szerelmének kifejezője a gyöngyike volt, mely csokorba csempészve „igent” jelentett.
A gall „majális” vagyis a Beltane ünnepén a fiatal nők gyöngyvirággal és más tavaszi virágokkal felékesített kosarakat készítettek a kiszemelt férfinek szerelmük jeléül. Már a középkorban is szívesen használták mennyasszonyi csokrokban, mert a tisztaságot és a szerénységet képviselte.
Az ifjak mindenre kész szerelmüket a veszélyes és nehezen megközelíthető sziklafalakon növő, különleges szépségű havasi gyopár megszerzésével bizonyíthatták. Azóta sajnos természetes élőhelyükön nagyon megritkultak így már védettséget élveznek.
A bazsalikom először inkább hírhedtnek számított, mivel az ókorban még az őrültség és az ellenségeskedés jelképe volt. Ahogy ez feledésbe merült, megérdemelten adta meg magát a szerelemnek. Az olasz hölgyek cserepes bazsalikomot tettek az erkélyükre, ezzel tudatva, hogy készek fogadni az udvarlójukat. Észak- Európában a szerelmesek egymásnak adták hűséges érzelmeik kifejezésének jeleként.
A rozmaring a középkorban vált a szerelem szimbólumává és az esküvők elmaradhatatlan szereplőjévé. Abban hittek, hogy ha egy ifjú virágzó rozmaringággal érint meg egy lányt, akkor a fiatalok szerelembe esnek egymás iránt.
A kis meténget boszorkányibolyának illetve a varázslók ibolyájának is hívták, ez megkérdőjelezhetetlenül azt sugallja, hogy ősidők óta mágikus növénynek tekintették. A kis propellerekre emlékeztető virágainak varázserőt tulajdonítottak: szerencsét hozott a ház lakóinak, és szerelmi bájitalt késztettek belőle.
A franciák a barátság szimbólumának tartották, és az örök barátság jeleként csokorba kötve ajándékozták egymásnak. Az angolszászok védő talizmánként használták a gonosz lelkek távoltartása végett. Ukrajnában az ifjú pár az esküvőn meténgből font koszorút visel, vagyis a hűségesen kitartó szerelem szimbólumát.
Görögországban és egyes ciprusi falvakban még él az az ősi hagyomány, miszerint az esküvőn vagy az ifjú pár saját házába lépve egy gránátalmát vágnak a földhöz. Ha a magok szétszóródnak bőséges gyermekáldásra, szerencsére és gazdagságra számíthatnak.