A rajongó
Anyám rajongott egy férfi táncdalénekesért. (Nem mondok nevet, ez még a kilencvenes évek elején történt.) Volt tőle egy rakás lemeze és ujjongott, ha látta a tévében. Állította, hogy ismeri a sztárt még fiatalkorából. Egyik nap, ahogy hazaértem az iskolából és beléptem a lakásba, zajt hallottam anyámék hálószobájából. Nagy meglepetésemre a táncdalénekes úr jött ki onnan, a ruháit igazgatva. „Szevasz, gyerkőc!” – mondta és már ott sem volt. Aztán előkerült anyám is – kócos hajjal – és csak annyit motyogott, hogy a művészúr a közelben koncertezik és felugrott egy kicsit nosztalgiázni. Én hétévesen csak kicsit találtam ezt furcsának és csak felnőttként esett le, hogy mi is történt.