Csak egy sör, és otthon vagyok!
Hányszor, de hányszor hallottam már ezt a fogadalmat telefonban, hogy aztán a barát/lakótárs/vendégül látott családtag hajnalban, enyhén illuminált állapotban tántorogjon haza? A dolgot csak azért nem értem, mert egyelőre senkinek nem vagyok az anyukája, tehát felőlem akkor és annyi sört isznak, amennyit a saját belátásuk megenged.
Akkor meg miért nem lehet azt mondani: hajnalban jövök, ne várj meg. Minek a körítés, és miért kell nekem mindig egy szemforgatással válaszolnom ezekre a telefonhívásokra?