A rendelés
A pincérnő már akkor 200 wattos vigyorral fordult a barátomhoz, amikor még épphogy csak leültünk az asztalhoz. A rendelést úgy vette fel, hogy végig őt nézte, szinte rám sem pillantott. Feltűnően gyakran jött az asztalunkhoz megkérdezni, minden rendben-e az étellel és akkor is csak őt kérdezte, engem nem. A végén – mikor nem kértünk desszertet – kuncogva kérdezte a pasimtól, hogy mikor jön legközelebb, hogy kipróbálja a kedvenc süteményét. Ekkor lett elegem.
Közöltem, hogy akkor én nem zavarok tovább, felpattantam és kirohantam az étteremből. A barátom utánam jött és teljesen értetlenül kérdezte, hogy ez mégis mi volt, mi bajom van?! Azt mondta, szerinte a pincérnő csak „a munkáját végezte.” Végül meggyőzött, hogy én reagáltam túl a dolgot. Vagy én hagytam, hogy meggyőzzön, mert szeretem és nincs erőm elhagyni? Nem tudom…
