A második
Fiatalon jöttünk össze és házasodtunk, sőt, a gyerek is korán jött, de ez nem volt gond. Boldogok voltunk a férjemmel, nagyon jó apa volt. A gondok akkor kezdődtek, amikor egy év múlva váratlanul teherbe estem a második gyerekkel.
Nagyon nem terveztük őt, de persze örültünk neki. Így viszont a férjemnek túlórákat kellett bevállalnia, én pedig ott voltam évekig gyesen két gyerekkel úgy, hogy az egyik kicsi, a másik pici volt.
Mindketten konstans hullafáradtak voltunk és ezt – ki máson? – egymáson vezettük le. A sok vita vége az lett, hogy elváltunk. Egyedül aztán hamar beláttam, hogy nagy részben én is hibás voltam, mert elhanyagoltam a szexuális életünket és a gyengédséget, pedig ő megérdemelte volna, mert tényleg értünk dolgozott annyit. Olvass még a témában
Nászéjszakák a pokolból. 10 sztori, amikor a házasság beteljesítése igazi rémálom volt
Hány szexuális partner számít túl soknak? Íme, a bűvös szám
„Úgy szórja a pénzt, mintha nem lenne holnap” – Férfiak, mi a párotok legjobb és legrosszabb tulajdonsága?
Mellbimbó orgazmus – Tényleg van ilyen, és hihetetlenül jó
Egy évet töltöttünk külön, amikor anyósom megkérdezte, hogy nem akarjuk-e belátni végre, hogy mi együtt vagyunk egy család és igaza volt. Soha többé nem engedjük el egymást és ez a fogadalmunk erősebb, mint amit az esküvő napján ígértünk egymásnak.






