Mindannyian viselünk maszkokat a hétköznapokban. Néha szó szerint: egy kis alapozó, egy kis korrektor, frizura, amit félálomban is összedobunk, mert „azért mégse nézhetek ki így az utcán”. Máskor pedig átvitt értelemben: megfelelés a munkahelyen, a boltban, iskolai rendezvényeken, vagy akár csak a közösségi média láthatatlan elvárásai között lavírozva.
De amikor belépek egy erdőbe, és magam mögött hagyom az utolsó háztetőt, valami átkapcsol bennem. Itt nincs szükség pózokra. Itt nem kell „jól kinézni”, és ez egészen felszabadító érzés.
Túra, mint lelki nagytakarítás
A természetjárás számomra sokkal több, mint mozgás. Egy-egy túra nemcsak a testemet dolgoztatja meg, hanem a lelkemet is „kitakarítja”. Ahogy haladok felfelé a hegyen, mintha minden lépésnél egy kicsit könnyebb lennék: a gondok, a stressz, a megfelelési kényszer egyre távolabb kerülnek tőlem. Olvass még a témában
A hajam közben kócos lesz a széltől, a nadrágom sáros az erdei ösvénytől, az arcom kipirul a megterheléstől – de ezek mind csak külsőségek. Ami igazán számít, az belül történik.
Közben nézem a többi túrázót is: fiatalokat, idősebbeket, kisgyerekes családokat, sportosokat, kezdőket, egyedül sétálókat, és azt veszem észre, hogy itt senkit sem érdekel, ki milyen frizurával érkezett, vagy épp milyen márkájú kabát van rajta. Mert itt más szempontok működnek, és mennyire jó ez!
