Egyenrangúság, választás, szabadság
Itthon még nem túl gyakori, de szerintem gyönyörű gesztus, hogy egyre több férfi is vállalja: az esküvő után felveszi a felesége vezetéknevét (hozzá hasonlóan). Szerintem ez az egyenrangúság egyik legszebb jele – nem arról szól, ki „kihez tartozik”, hanem arról, hogy egy új család születik, közös névvel, közös döntéssel.
Persze nem gondolom, hogy mindenkinek így kellene tennie, és azt sem, hogy kötelező lenne megtartani a lánykori nevünket. De jó érzés látni, hogy ma már nem csak egyetlen út létezik. Megengedhetjük magunknak, hogy a saját történetünket írjuk – papíron és azon kívül is. Mert a legszebb kapcsolatokban is akkor tudunk igazán összetartozni, ha közben megmaradunk annak, akik mindig is voltunk.
