Miközben magamban puffogtam, egyszer csak beleléptem egy hirtelen keletkezett tócsába, és már éppen elkáromkodtam volna magam, amikor észrevettem, hogy alapvetően semmi különbséget nem érzek, a lábam már így is annyira vizes volt, hogy a bokáig pocsolyába süllyedéstől sem lett vizesebb.
És akkor elnevettem magam.
Annyira abszurd volt a helyzet, hogy nem tudtam mást csinálni, csak röhögni a saját szerencsétlenségemen. És ha már benne voltam, elkezdtem röhögni saját magamon is, amiért alig néhány pillanattal korábban még elhittem, hogy az eső nyilván azért esik, hogy az én napomat még nehezebbé tegye. Mert hát körülöttem forog a világ, ugye? Olvass még a témában
Be kellett látnom: az eső nem ellenem szól, és nem is tudok semmit sem tenni ellene.
