Nem tudom, pontosan mikor vettem észre először, hogy Nina, a törpe tacskóm, egészen különleges kapcsolatban van velem. Talán egy nehezebb nap után, amikor úgy éreztem, senki nem érti, mi zajlik bennem – és akkor jött ő, és egyszerűen csak odabújt. A szemembe nézett, és valahogy pontosan tudta: most nem játékra van szükség, hanem csendes támogatásra. Akkor döbbentem rá: a kutyám jobban megérzi, mikor vagyok rosszul, mint bárki más.
Nina nem „csak egy kutya”. Ő a családunk része, sőt, néha úgy érzem, ő a szív középpontja. Törpe tacskó létére óriási szíve van, és hihetetlen érzékenységgel fordul felém – különösen, ha nem vagyok jól.
Legyen szó fejfájásról, hasfájásról, vagy épp lelki kimerültségről, Nina valahogy mindig tudja, ha baj van. Nem tolakodó, nem nyugtalan – csak ott van.
Követ mindenhová, óvatosan bújik mellém, néha csak a mancsát teszi a kezemre vagy az ölembe. Meg sem kell szólalnom. Ő érzi, amit még én sem mindig tudok megfogalmazni. Olvass még a témában
Én az anyám sikerprojektje voltam – a gyerekemre már nem akarom rátenni ezt a nyomást
Bájosak, stílusosak és igazságosak: ezért szeretünk annyira a Mérlegek társaságában lenni
„A szalagavató másnapján egy másik országban ébredtem” – Sztorik, amiket máig nem mertünk bevallani a szüleinknek
Anya vagyok, de néha idegennek érzem magam a saját korosztályomban
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
