Elég fontos kérdés a házasságban, hogy ki hány gyerkőcöt akar, és sajnos nem mindig van egyetértés a házastársak között. Hogyan tovább?
Kislánykorom óta három gyereket akartam, mindig is háromgyerekes anyaként képzeltem el magam. A férjemmel sokat beszéltünk erről, és egyetértett velem, hogy három gyerek kell. Ő viszont most a második után behúzta a féket, és közölte, hogy kettő elég. Az indoka az, hogy „két keze van, három gyerekkel nem bírna egyedül sem ő, sem én.” Azt mondja, túlvállalnánk magunkat, mert ha elkezdenek három különböző iskolába, edzésre vagy különórára járni, a szervezés egy „rémálom” lesz. Én nem értek egyet ezzel, szerintem megoldanánk.
Neheztelek rá, amiért ő most így döntött, és felrúgta az egyezségünket. Én továbbra is szeretnék egy harmadikat, de ő hajthatatlan, én pedig nem tudom, mit tegyek. Hagyjam el, és keressek mást? Képtelen lennék rá, mert szeretem, és a gyerekek is imádják az apjukat. Nem fogom csőbe húzni azzal, hogy titokban abbahagyom a gyógyszert, mert tudom, hogy azt árulásnak fogná fel, és még azt is kinézem belőle, hogy emiatt elhagyna. Csak azt tehetem, hogy tovább kérlelem, hátha beadja a derekát. Olvass még a témában
A szakértő szerint ez a 7 hobbi a lelki békéd titka – Te hányat űzöl közülük?
Ezt hozza 2026. október 9. a numerológia szerint: egyensúly és összhang
Miért várunk felnőttként még mindig engedélyt a szüleinktől, hogy a saját életünket éljük?
„Átlagosnak lenni nem jó érzés, de sajnos azok vagyunk: te is, én is.” Tények pszichológusoktól, amit sosem mondanak ki hangosan
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






