Ahogy felnövünk, és egyre több szerepben állunk helyt – például nőként, anyaként, társként, dolgozó emberként, sokszor egyszerre – hajlamosak vagyunk háttérbe szorítani mindazt, amit talán kissé csúnya kifejezéssel élve a „nem kötelező” kategóriába sorolunk. Ilyen gyakran a barátság is.
Hiszen a napi rohanásban nem mindig fér bele egy hosszú beszélgetés, egy délutáni találkozó, vagy akár csak egy rövid telefonhívás. A barátokkal való kapcsolattartás olykor csúszik, halasztódik, aztán szép lassan elmarad – mire észrevesszük, hónapok, évek múltak el egy-egy emberrel úgy, hogy nem hangzott el egyetlen „Hogy vagy?” sem.
Az ilyen személyes tapasztalatok ellenére is azt gondolom, hogy a felnőtt barátság igenis él, lélegzik – csak másképp. Nem az életkori fázisaink határozzák meg, hogy van-e helye bennük a barátainknak, hanem a döntéseink. Minden egyes kapcsolat pedig, amelyre időt szánunk, tükrözi, mi fontos nekünk igazán. Olvass még a témában
A felnőtt barátságok kihívásai: természetes változás vagy végállomás?
Amikor fiatalok vagyunk, a barátságok szinte maguktól szövődnek. Az iskolapad, a kollégium, az egyetem vagy az első munkahely gyakori találkozásokat, spontán beszélgetéseket, közös élményeket hoz. Ezek az életszakaszok szinte kínálják a lehetőségeket a kapcsolódásra.
Ám ahogy az életünk előrehalad, ezek a találkozási pontok könnyen előfordulhat, hogy megritkulnak, és gyakran átveszik a helyüket a kötelezettségek. A közös idő többé nem magától jön, hanem meg kell teremteni.
Ez persze nem könnyű. A felnőtt barátságok egyik legnagyobb kihívása az idő – vagyis annak hiánya. De a valódi kérdés szerintem nem az, hogy van-e időnk, hanem hogy akarunk-e szánni rá.
A döntés, hogy keresünk-e egy fél órát valakire, akit fontosnak tartunk, sokkal inkább tükrözi a szándékot, mint az időbeosztásunk. A „nincs időm” gyakran valójában azt jelenti: „nem ez a prioritás most”. Ez alapvetően azt hiszem teljesen rendben van, de érdemes tudatosan végiggondolni, hogy milyen kapcsolatokat engedünk el így.
