Még ma is pontosan emlékszem arra az érzésre, amikor az ember ott áll a bolt közepén, a játszótéren vagy a villamosmegállóban, miközben a gyereke éppen teljes hangerővel üvölt. Szerintem kevés dolog van, ami ilyen sebességgel tudja vészhelyzet üzemmódba állítani az idegrendszert. És ha ez nem lenne elég, hogy rosszul érezd magadat, közben mindenki benneteket néz. Mintha minden tekintet azt üzenné:
„Miért nem neveled meg azt a gyereket?”
Pedig éppen nevelés történik, úgy, ahogyan annak történnie kell, még akkor is, ha a nagyvilág számára ez bizony néha kényelmetlen. A gyerekek ugyanis néha üvöltenek. Ez van.
Amit mi hisztinek hívunk, valójában annak a természetes fejlődési szakasznak a része, amikor a gyerek még egyszerűen nem képes szabályozni az érzelmeit. Az agya még fejlődésben van, az idegrendszere még érik, és azok a dolgok, amelyek nekünk teljesen jelentéktelennek tűnnek – eltört a keksz, nem ő nyomhatta meg a lift gombját, rossz színű poharat kapott –, számára valódi, megélt tragédiák. Nem azért, mert elkényeztetett. Nem azért, mert manipulál. Hanem azért, mert tényleg ennyit bír még el az idegrendszere. Olvass még a témában
Ezt hozza 2026. augusztus 16. a numerológia szerint: belső bölcsesség és elmélyülés
Nem az lettem, akinek 20 évesen képzeltem magam – hála istennek!
„A barátságunk vagy a gyerekem?” – Helyzetek, amikor a legjobb barátnő ki nem állhatja a gyerekeket
Egy hétig nem nyitottam meg az Instát – így éreztem magam tőle
Ezt tudni könnyű. Megélni viszont egészen más.
Mert miközben próbálsz érzelmi horgony lenni a gyerekednek, benned is dolgozik minden. A hangos sírás előhozhatja a saját, régről cipelt traumáidat. A feszültséget. A szégyent. A megfelelési kényszert. Azt az érzést, hogy most mindenki téged minősít.
És miközben belül te is legszívesebben elsírnád magad, kívülről mégis nyugodtnak kellene maradnod, mert a gyerekednek éppen erre van a legnagyobb szüksége.
Egy olyan felnőttre, akinek a nyugalmába bele tud kapaszkodni, amíg az ő vihara is elcsendesedik.
Érzelmi szabályozás
Éppen ezért szoktam teljesen elképedni, amikor valaki ilyenkor odaszól az anyukának, hogy „az én gyerekem ilyet sosem csinált”, vagy büszkén meséli, hogy náluk elég volt egyszer csúnyán ránézni, és máris csend lett.
Ha a te gyereked valóban soha, egyetlen egyszer sem omlott össze nyilvános helyen, én ezt a helyedben nem dörgölném más szülők orra alá. Sajnálom, hogy össze kell törnöm a világodat, de nem azt történt, hogy te valamiféle csodagyereket neveltél, vagy hogy te voltál az anyukák koronázatlan királynője.
Sokkal inkább jelentheti azt, hogy a gyereked nem érezte eléggé biztonságban magát melletted ahhoz, hogy ezeket az érzelmeket meg merje élni. Következésképpen sohasem tanulta meg az érzelmei szabályozását, csak az elfojtásukat. Kívülről ez persze sokkal kényelmesebbnek tűnik. Csendesebb. Kevésbé kellemetlen a pénztárnál állóknak.
Csakhogy az elfojtott érzések nem szűnnek meg attól, hogy nem látszanak
Szóval mielőtt valaki ítélkezni kezd egy kétségbeesett anyuka felett, talán érdemesebb lenne egy pillanatra magába nézni, és ha valóban nem csak az idő szépíti meg az emlékeket, hanem tényleg soha sehol nem rendezett jelenetet a mára felnőtt gyereke, akkor javaslom, kérdezze meg tőle, beszállhat-e a terápiája költségeibe. Mert garantálom, hogy terápiára jár – vagy kellene járnia – csak esetleg ezt anyának már nem meséli el.
Igen, ez szándékosan sarkos mondat. De azt hiszem, ideje lenne végre elengedni azt a tévhitet, hogy a jól nevelt gyerek az, aki soha nem zavar senkit.
Szerintem a jól támogatott gyerek az, aki biztonságban érzi magát annyira, hogy a legnehezebb érzéseit is meg meri mutatni annak a felnőttnek, akiben megbízik. Akkor is, ha ez piszkosul kellemetlen mindenkinek.
És mi, kívülállók mit tehetünk?
Őszintén szólva nem sokat. Egy idegen gyerek összeomlását nem fogjuk tudni megoldani. Nem tudunk olyan mondatot mondani, amitől minden rendbe jön. A legtöbb segítség ilyenkor nem is a gyereknek szól. Hanem az anyukának.
Én ezért, amikor ilyen helyzetet látok, igyekszem nem bámulni. Nem forgatom a szemem. Nem sóhajtozom látványosan. Inkább együttérzően rámosolygok az anyukára, míg elhaladok mellettük. Ha a helyzet engedi, odasúgok neki egy halk „Kitartást!” is.
Ennyi.
Mert pontosan tudom, milyen érzés ott állni.
Tudom, milyen nehéz ilyenkor nyugodtnak maradni. De azt is tudom, hogy néha már egyetlen együttérző tekintet is elég ahhoz, hogy az embernek eszébe jusson: nem vagyok egyedül, minden más anya is átéli ezt, és nem csináltam semmit rosszul. Egyszerűen csak az van, hogy a pihe-puha puszik, az éjszakai szuszogások, a hűtőre mágnesezett gyerekrajzok és a legédesebb fogatlan mosolyok mellett bizony, ez is része volt a csomagnak, amit bevállaltunk, amikor anyák lettünk.
✨KisokosAngyalszámok111, 444, 777 jelentése→A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.
