Akkor éreztem először igazán, milyen magányos tud lenni egy nagy társaság kellős közepén lenni, amikor egy baráti összejövetelen vettem részt egy elegáns budapesti étteremben. Az asztalok zsúfolásig tele voltak, a háttérben kellemes zene szólt, és a nevetés hangosabb volt, mint valaha. Mégis, ott ültem a színes koktélommal a kezemben, és azon tűnődtem, miért nem érzem boldognak magam.
Ahogy a pincér újabb poharat tett elém, körülnéztem. Barátaim élénk beszélgetéseket folytattak, különböző történeteket osztottak meg egymással. Szavaik öröme és lelkesedése azonban valahogy nem ért el hozzám. Mintha egy láthatatlan fal választott volna el attól az érzéstől, amit mindenki más átélt.
Miért érezheti magát az ember a leginkább egyedül akkor, amikor fizikailag nincs is egyedül?
Egy pillanatra megálltam, hogy összegezzem az életemet. Mindig is társaságkedvelő ember voltam, szerettem másokkal lenni, új ismeretségeket kötni. Mégis, az utóbbi időben rendszeresen előfordult velem ez az üresség a társaságban. Olvass még a témában
„Sok férfi az öngyilkosság szélén áll, a társadalom meg kineveti” – férfiak randigurujaként ezt a 7 dolgot üzenem a nőknek
Ezt hozza 2026. október 3. a numerológia szerint: kaland és szabadság
Ilyen színeket viselnek a gazdagok? Ez a 4+1 árnyalat vonzza a legjobban a pénzt és a sikert
Nem szeretném, hogy a szüleim ott legyenek az esküvőmön – pedig nem is vagyunk rosszban
A felismerés legmélyebben egy esős délután csapott le rám, amikor egy régi barátommal találkoztam a Margitszigeten. A szokásos rutinnal sétáltunk végig a parkon, amikor hirtelen megállt, és megkérdezte, hogy mi a baj. Én pedig nem találtam szavakat, csak valami halvány mosollyal válaszoltam, hogy minden rendben.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
