A nagymamám halála után ültünk a konyhájában, én és az anyám, és a fiókokat pakoltuk ki, amikor az egyik doboz aljáról előkerült egy fénykép. Fekete-fehér, kicsit megkopott, a sarka behajlott. Egy csecsemőt tartott rajta egy fiatal nő, akiben az anyámra ismertem, csak legalább harminc évvel fiatalabban. Megfordítottam, mert az ilyen képek hátulján mindig ott volt valami dátum vagy név, a nagymamám így szokta jelölni őket.
Ott állt, kék golyóstollal, kicsit elmosódva: „Erzsi és Tamás, 1974 tavasza.”
Anyám Erzsébet, ez világos volt. De ki az a Tamás? Olvass még a témában
Chatelés, mint második műszak – miért kell mindenre rögtön válaszolnom?
Miért kiált a bőröd a nyár után? Teszteld, milyen regeneráló rutinra van szükséged szeptemberben
3 szabály, amit lefektettünk, mielőtt a gyerek megkapta az első háziállatát
Milyen hallgatóság vagy valójában? Derítsd ki, hogyan figyelsz másokra!
A fénykép, ami mindent megváltoztatott
Megkérdeztem anyámat, aki csak nézte a képet, aztán letette az asztalra, mintha égetné a kezét. Azt mondta, hogy nem tudja, biztos egy szomszéd gyereke, régen sokan jártak hozzájuk. Csakhogy a fotón az a baba pontosan úgy volt bepólyálva, ahogy engem szoktak a családi képeken, ugyanazzal a kockás takaróval, amit még most is ismerek, mert a padláson van egy dobozban.
Nem hagyott nyugodni. Egy hétig hordtam magamban a kérdést, aztán elmentem az anyakönyvi hivatalba, mert valahogy tudtam, hogy ha az igazi választ akarom, azt nem otthon fogom megkapni.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
