Egy több évtizedig tartó kapcsolat lezárása nem mindig jár azonnali katarzissal.
Totális nihil
Húsz évig voltunk házasok. Élettel teli huszonévesként találkoztunk, együtt váltunk felelősségteljes felnőtté, szülőkké. Csóró diákokból jó egzisztenciával rendelkező személyek lettünk, felneveltünk sikeres két gyereket. Utaztunk, kalandoztunk, megéltünk nagy mélységeket és boldog pillanatokat. Aztán ott álltunk egymás előtt középkorú emberként és rájöttünk, hogy már nem tudunk semmit sem adni a másiknak.
A környezetünket sokkolta, amikor bejelentettük, hogy külön utakon folytatjuk. Igazából nem tudom, mit vártam, de amit érzek, az a nagy semmi. És azt sem tudom, hogy emiatt a nihil miatt mit kellene érezzek. Ez tragikus? Szomorú? Ijesztő? Tényleg nem tudom.
Olvass még a témában
„Sosem bízz egy férfiban, aki kedves hozzád.” – Férfiak tanácsai nőknek, hogy felismerhesd a valódi szándékokat
„Megtudtam, hogy börtönben ül, mert megölte a dögös lányt, akiért elhagyott.” – Történetek, amikor fájt belenézni az ex új életébe
36 éves vagyok, és a mai napig összeugrik a gyomrom ennek az iskolaorvosi vizsgálatnak az emlékétől
Túlsúlyos és folyton éhes vagy? Itt a magyarázat!
Késleltetett reakció
Három hónapon keresztül fel voltam dobva a válásom után, élveztem, hogy a feleségem nem egzecíroztat a marhaságaival. Aztán egyik nap rám zuhant a felismerés, hogy egyedül vagyok és valószínűleg – ennyi idősen – már egyedül is maradok.
Boldogan
A válás megkönnyebbülés volt. Mintha letettem volna egy nagy terhet. Éveken keresztül csak én küzdöttem kettőnkért, végül belefáradtam és feladtam. Most boldog vagyok a kertemben szöszmötölve vagy amikor a barátnőimmel megyek színházba, ennél én nem is vágyom többre.
Az apró dolgok
Az egész 25 éves frigy meglehetősen turbulens volt, ezért a szakítás után kellemes volt egy kis nyugalom. Aztán később jöttek érzések, amiket nem mindig tudtam hova tenni. Például bementem a boltba, megláttam a volt férjem kedvenc csokiját és automatikusan bedobtam a kosaramba, aztán a kasszánál tértem észhez, hogy hoppá, ez mégsem kell. Vagy kapcsolgattam a tévét és amikor ketrecharc ment, akkor önkéntelenül kiáltani akartam neki, hogy meccs van, mert szerette nézni.
Ilyen kis pillanatokban éreztem a hiányát, de aztán arra jutottam, hogy ez nem azt jelenti, hogy sóvárgom utána, hanem csak pavlovi reflex. Vagy nagyon jó, vagy nagyon rossz volt az élet az exemmel és az állandó érzelmi hullámvasútnál most már sokkal jobban élvezem a nyugalmat, tehát jó döntés volt elhagyni.
Rosszul
53 éves voltam, amikor elváltunk. Nem volt értelme együtt maradni a feleségemmel, már tíz éve nem szerettük egymást. A magány azonban sokkal rosszabb, mint amilyen a szeretetmentes házasságom volt. Mi, férfiak nem viseljük jól az egyedüllétet, mert nem felszabadít – ahogy a nőket – hanem depresszióba kerget minket.
Hála
A házasságunk nem is volt annyira rossz, különösebb dráma nélkül sikerült a válás mellett dönteni. A válóper viszont rémálom volt. Olyan sötét oldaláról sikerült megismernem a férjem, amiről sosem akartam tudni, rá sem ismertem. A végén nem tudtam mást érezni, mint végtelen hálát, hogy megszabadultam ettől az embertől. Belegondolni is rossz mi lett volna, ha nem válunk el és az időskoromat ezzel a szörnyeteggel kellett volna töltenem.
Törődés
Nekem hiányzik a férjem, szerettem gondoskodni róla. Így egyedül kicsit céltalan az életem, gyerekünk nincs.
Felnőttkorba lépve
Csak akkor kezdtem el értékelni a feleségemet, miután 30 év után elhagyott. Akkor tudtam meg ugyanis, hogy mennyi melóval jár a bevásárlás, főzés, mosás, takarítás. Egyedül vagyok, de még magamra is lusta vagyok elvégezni mindezt, hogy bírta ő ezt zokszó nélkül, amikor három gyereket is felneveltünk?!
Soha többet
Az elválás fájdalma egy idő után tompult, egy ideig még csalódottságot éreztem emiatt, de ma már csak ürességet.
A színek
Amikor kimondták a válást, azt hittem, vége az életemnek a férjem nélkül. Én mindent megtettem volna ezért a kapcsolatért, nem az én döntésem volt, hogy szétmenjünk. Aztán úgy jártam, mint aki vonakodva nagy nehezen megkóstol valamit – amiről azt hiszi, hogy utálni fogja – és rájön, hogy ízlik neki.
A mindennapok kezdtek újra élvezetesek lenni, mintha visszatértek volna az életembe a színek. Azt csináltam amit akartam, nem kellett alkalmazkodnom senkihez. Ha nem volt kedvem főzni, nem főztem. Ha rámjött, hogy este 10-kor moziba megyek, elmentem. Ha egy egész hétre le akartam menni a hétvégi házba, akkor lementem. Belekóstoltam a szabadságba és ma már nem tudom elképzelni, hogy bírtam ki évekig a volt férjem mellett.
Gyász
Amikor a feleségem elvált tőlem, végigmentem a gyász öt fázisán. Először nem akartam tudomásul venni, őrjöngtem, alkudoztam, végül letargiába estem és mivel nem volt más választásom, elfogadtam a dolgot. Azóta könnyebb. Nem könnyű, de könnyebb.