A történészek szerint a válasz nem az anyagi okokban keresendő: a Medicieknek természetesen lett volna pénzük arra, hogy megfelelően táplálják a gyermekeiket, azonban valószínűleg túlságosan is védve akarták őket tartani, és ez lett a kicsik veszte.
Különböző forrásokból már tudjuk, hogy a Mediciek az anyatejes táplálás mellett a gyermekeiknek egészen kétéves korig csak „bébipapit” adtak, ami beáztatott kenyérből és almából, vagy valamilyen gabonából állt. Ez azonban korántsem nevezhető D-vitaminban gazdag tápláléknak, így amikor a babák mászni kezdtek, a csontjaik nem voltak elég erősek, hogy megtartsák a testük súlyát, így a kezük és lábuk jellegzetesen meggörbült.
A gyerekek esélyeit az sem javította, hogy kevés napfény érte őket, pedig a fény elengedhetetlen a természetes anyagcseréhez és a D-vitamin előállításához. Az egyszerűbb családok gyermekeivel ellentétben azonban a Mediciek nem igazán engedték a szabadba az utódaikat, akik valószínűleg nem is játszhattak a szabadban a többi gyerekkel. Olvass még a témában
Ha a gyermekeket még ki is vitték a szabadba, valószínűleg akkor sem sok fény érte őket, hiszen a jómódú családok a gyermekeiket is drága ruhákba öltöztették, ami nem sok szabad bőrfelületet hagyott.
