20-22 évesen magasról tettem rá, hogy tud-e főzni a nőm
Fiatal felnőttként, mikor még otthon laktam (tehát mindig számíthattam anyu főztjére), baromira nem izgatott, hogy az aktuális barátnőm hogy boldogul a konyhában. Az volt a lényeg, hogy szeresse a szexet, csinos legyen, legyen egy kis sütnivalója (nahát, milyen érdekes, emellett témába vágó ez a kifejezés) és jókat lehessen vele beszélgetni. Akkor még nem gondoltam a távoli jövőre, hogy mi lesz, ha már gyermekeink lesznek, és anyukám ételeire nem számíthatok?! Nyilván megoldottuk volna, mondjuk az előbb említett kajarendeléssel, de ez hosszú távon nem feltétlenül tett volna jót az egészségünknek.
Enikőt nyolc éve ismerem, házasok vagyunk, és két lányt nevelünk. Mikor megismertem, nem tudtam, hogy ilyen jól tud főzni. Saját bevallása szerint már kiskamaszként szeretett sertepertélni édesanyja és nagymamája körül a konyhában, tehát ez egy belülről jövő igény volt nála. A nyolc év alatt talán kétszer mondtam neki azt, hogy „ez a kaja most nem sikerült olyan szuperül”, amúgy maximálisan elégedett vagyok az ételekkel, amiket készít. Persze nyilvánvaló, hogy nincs sem tökéletes nő, sem tökéletes férfi, Enikő sem rendelkezik az összes olyan tulajdonsággal, ami miatt azt mondhatnám, ő tökéletes. De így is hálás lehetek a sorsnak azért, hogy engem választott élete társának, mert nekem sokkal több rossz tulajdonságom, vagy inkább hiányosságom van, mint neki…
