Vau-vau
Amióta az eszemet tudom, szerettem volna egy kutyát, de a szüleim hallani sem akartak róla. Panelban laktunk és közölték, hogy ők ugyan nem fogják sétáltatni. Hiába fogadkoztam, hogy én reggel, délután és este is leviszem majd, nem hittek nekem.
Tulajdonképpen ez fáj a legjobban, hogy esélyt sem kaptam, hogy bebizonyíthassam, komolyan gondolom. 19 éves koromig éltem úgy, hogy remegtem egy kutyusért, aztán végre elköltözhettem és az albérletemből az első utam a menhelyre vezetett. Roni lett az első kutyám, nyolc évig (haláláig) volt a legjobb barátom. Ma már kertesházban lakom és öt kutyám van, sosem voltam boldogabb.
