Mit tanácsolnál azoknak, akik egy lesújtó diagnózist kapnak?
Először is vegyenek nagy levegőt, nem kell rögtön a legrosszabbra gondolni. Mielőtt kétségbe esnénk és elfogadnánk egy komoly, akár végzetes diagnózist, mindenképp menjünk el még egy-két helyre és hallgassunk meg más szakvéleményeket is. Alternatív gyógymódokra is gondolhatunk, a hagyományos mellett. Az akadémikus orvostudomány szerint csak műtéttel gyógyúlhattam volna meg, én viszont mertem feltenni magamnak a kérdést, „biztos nincs más módszer?”. Mindig van, csak meg kell keresni, informálódni kell. Ez nagyon fontos.
A másik, hogy általában úgy tekintünk egy komolyabb betegségre, mintha az az ellenségünk lenne, valami rossz, amit le kell győzni. Küzdünk ellene. Ezzel viszont csak nő a feszültség és nem fogjuk megérteni a betegségünk üzenetét – ami legtöbbször az, hogy nem jó irányba tartunk és most már ideje változtatni valamit.
A fő kérdés, hogy mit akar üzenni nekem? Amint megértem, hogy nem ellenem történik mindez, hanem az én érdekemben, máris a gyógyulás útjára léptem. Olyan ez, mintha a műszerfalon kigyulladna egy égő és én inkább kicsavarom azt, ahelyett hogy szervizbe vinném az autót – így soha nem ismerem meg a betegségem okát.
Olvass még a témában
![]()
Így tanultam meg csökkenteni az ultrafeldolgozott ételeket – gyakorlati tapasztalataim
![]()
Tavaszi böjt az ajurvéda szerint: hogyan böjtölj az ajurvédikus testtípusod alapján
![]()
4 csillagjegy, akik változáshullámmal néznek szembe nyár elején
![]()
Kezdődik a Mérleg hava! 5 meghökkentő, de igaz tulajdonság a Mérlegekről
Meg kellene értenünk, mennyire komoly kapocs van belső világunk és testünk között. El kell fogadni, hogy baj van, és rá kell jönni, hogy eddig rossz úton voltunk. Én találtam egy olyan módszert, amivel lemehetek a mélybe magamban, egy szobában ülve és lelki szinten változtathatok, külső, fizikai beavatkozások nélkül.
Ezzel együtt fontos tisztázni, hogy az alternatív gyógymódok és az akadémikus orvostudomány teljesen megférnek egymás mellett. Ajánlott rendszeresen szűrővizsgálatokra járni, hogy lehetőleg elkerüljük a komoly betegségek kialakulását. Van, amikor gyógyszer és műtét kell. Előtte azonban mindig álljunk meg egy pillanatra és tegyük fel a kérdést, van-e más megoldás.
Ruff Krisztián
Biorezonancia terapeuta és alternatív gyógymód tanácsadó
www.krisztianruff.com
https://www.facebook.com/krisztianrufftherapy/
