A nyolcvanas, kilencvenes években felnőni – az MTV és a betárcsázós internet korában – nem volt könnyű és ugyan a szüleink jót akartak, de van, amit kezelhettek volna másképpen.
Egyetem
Nem kellett volna erőltetniük az egyetemet. Egész életemben fodrász akartam lenni, a bátyám pedig asztalos, már kiskorunkban tudtuk, hogy ezzel fogunk foglalkozni. A szüleink viszont gimnáziumba járattak minket és görcsösen ragaszkodtak utána a felsőoktatáshoz. Nekem lett egy angol-kommunikáció diplomám, a bátyámnak egy közgáz, utáltuk az egyetem minden percét. Elvesztegettünk négy évet, aztán nyögtük a diákhitelt. Nekem most saját fodrászatom van, a tesómnak saját műhelye, jól keresünk és szeretjük, amit csinálunk.