Az évünk talán leginkább borongós, passzív és eseménytelen két hónapja a január és a február. A természet még alszik, a kinti rideg szél a szobában maradásra kényszerít, enerváltak vagyunk és erőt gyűjtünk a napfénytől zizegő tavaszi hónapokra. A február szerencsére rövidebb – de elgondolkodtál már azon, vajon miért van ez így?
Ami páros, az szerencsétlen?
Róma második királya, Numa Pompilius úgy döntött, hogy rendezi ezt a hiányosságot és hozzáigazítja a naptárat a holdévhez, vagyis kitölti a rést a januárral és a februárral – beletoldotta az időszámításba a két hónapot, mindkettőt 28 nappal, hogy szinkronizálja az évi 12 holdciklust. Így a naptári év nagyjából 354 napot tartalmazott a római naptárban. Furcsa, de az ókori rómaiak szerint a páros számok szerencsétlenséget hoznak, ezért eredetileg 29 vagy 31 napig tartó intervallumokra kalibrálták a tíz hónapot.
Mivel az új felállás matematikailag még mindig nem egészítette ki korrekten a csillagászati évet, Numa a januárhoz hozzácsapott egy napot, így az év 355 napos lett. A szegény február maradt ugyanolyan rövid, és a közhiedelemben szerencsétlennek számított a maga 28 napjával. Ez összefügghet azzal a ténnyel, hogy a rómaiaknál a február gyászhónapnak számított, ugyanis akkor végezték a halottaikkal kapcsolatban a tisztítási rítusokat.
A „februare” szó „megtisztulást” jelent ókori szabin törzsi dialektusban.
Mivel az új felállás matematikailag még mindig nem egészítette ki korrekten a csillagászati évet, Numa a januárhoz hozzácsapott egy napot, így az év 355 napos lett. A szegény február maradt ugyanolyan rövid, és a közhiedelemben szerencsétlennek számított a maga 28 napjával. Ez összefügghet azzal a ténnyel, hogy a rómaiaknál a február gyászhónapnak számított, ugyanis akkor végezték a halottaikkal kapcsolatban a tisztítási rítusokat.
A „februare” szó „megtisztulást” jelent ókori szabin törzsi dialektusban.