Bocsi
Imádtam a férjem, de a harmadik megcsalást már nem néztem el. (Legalábbis a harmadik viszony volt, ami kiderült, ki tudja, mennyi volt még közben.) A legjobb barátja – és egyben üzlettársa – felhívott, hogy hogy vagyok. Elvitt vacsorázni, megnevettetett, megvigasztalt. Olyan sikeresen, hogy összejöttünk. Hogy ne legyen ebből gond, eladta a részét a közös üzletükben. Azóta új céggel sikeres és boldogok vagyunk együtt, az exem pedig csődbe ment és mivel csóró, már a nők sem tolonganak érte.






