Ha a gyerek jön szóba, nem engedek
A lányommal viszont más a helyzet. Nemrég észrevettem, hogy kezd elszíneződni egy foga, valószínűleg szuvasodik. És már az első pillanatban tudtam: ő nem megy állami rendelésre. Nem azért, mert feltétlenül rossznak gondolom az ott dolgozó szakembereket. Hanem mert egy leterhelt rendszerben egyszerűen nincs mód arra, ami neki kell: türelem, ráhangolódás, bizalomépítés.
Az Asperger-szindrómás lányom számára egy új helyzet nem egyszerű „első rendelés”, hanem potenciálisan félelmetes, túlzó, akár traumatikus élmény is lehet. A magánrendelésen van lehetőség – persze pénzért – arra, hogy az első időponton csak ismerkedjenek, hogy beleüljön a székbe, hogy az orvos elmagyarázza neki, mi és hogyan fog történni a következő alkalommal. Ez bármelyik gyereknek megnyugtatóan hathat, egy spektrumon lévőnek viszont egyszerűen elengedhetetlen lehet. Állami rendszerben ilyesmire nincs kapacitás – mert nincs idő.
Gyerek esetében nincs kérdés: őt nem viszem oda, ahol nem biztos, hogy megkapja a számára megfelelő figyelmet. Az ő biztonságérzete és lelki épsége nem alku tárgya. Olvass még a témában
