Munkahely
Az egyik kolléganő rendszeresen csapkodta „viccesen” a fenekem. Kértem, hogy ne tegye, de nem érdekelte. Szóltam a HR-nek, akik nem foglalkoztak a dologgal. Amikor előléptettek, már nem éreztem magam olyan kiszolgáltatottnak vele szemben, mert én is középvezető lettem, mint ő. Akkor kicsit erélyesebben kértem meg, hogy hagyjon fel a seggrepacsival, mire másnap behívott a HR. A nő bepanaszolt, hogy „verbálisan abuzáltam” és az is felmerült, hogy kirúgnak. Mondtam, hogy kell legyen nyoma az én hetekkel előtti szexuális zaklatásos panaszomnak – amit nem vettek komolyan – és ha bármi retorziót kapok, perre megyek. A vége az lett, hogy a nőt áthelyezték.
