Kihagyva
Én vagyok az élő példa arra, hogy akkor is kerülhet ilyen helyzetbe egy nő, ha nincs gyereke. A volt férjemnek van egy nagyfia az első házasságából. Amikor a srác 16 éves volt, sok gond volt vele, nem bírt vele az anyja. Én nagy vonalakban tudtam erről, de arról nem, hogy egy este majd megjelenik a gyerek három nagy bőrönddel, hogy akkor ő innentől velünk fog élni. Kiderült, hogy a volt feleség, a férjem és a gyerek ezt megbeszélték, de erről senkinek sem jutott eszébe szólni nekem: egyszer csak ott volt a fiú és kész. Előtte csak pár alkalommal találkoztam vele és alig váltottunk pár szót, tudtam, hogy nem kedvel. Ráadásul a férjem vidéken dolgozott akkoriban, ami azt jelentette, hogy hétfő hajnalban elment és péntek éjjel ért haza.
Én pedig – aki sosem akart gyereket és otthonról dolgoztam – így heti öt napra „megnyertem” egy kezelhetetlen, dühös kamaszt. Valójában nem a gyerekre haragudtam – aki egyébként valóban elviselhetetlen volt – hanem a páromra, akinek eszébe sem jutott megkérdezni engem erről az egészről. Három hónap után elköltöztem. Ahogy ő nem szólt nekem előre, én sem szóltam neki, hogy mire hazajön, már nem leszek otthon. A telefonban még ő kérdezte felháborodva, hogy de így mi lesz a gyerekkel?! Mondtam neki, hogy mivel van neki anyja és apja, kétlem, hogy ez az én dolgom lenne…
