Sündisznó dilemma
A legtöbb emberi kapcsolatra jellemző az úgynevezett sündisznó dilemma. Egy szerelem indulásakor, de még a családi életben és a legtöbb barátságban is megjelenik. Az állatmesébe bújtatott hasonlat szerint két sündisznócska, egy téli éjszakán úgy próbált védekezni a hideg ellen, hogy szorosan egymáshoz bújt, s így melegítették egymást. Igen ám, de minél szorosabban bújtak össze, annál inkább szúrták egymást a tüskéikkel; ezért aztán kénytelenek voltak kissé eltávolodni egymástól. Majd hamarosan ismét fázni kezdtek, ezért aztán újra összebújtak, hogy aztán a tüskék miatt megint eltávolodjanak. Végül megtalálták az optimális távolságot, amely mindkettőjüknek megfelelt. Így megy ez a párkapcsolatokban is. A kezdeti, éjjel-nappali összebújások után kell egy kis távolság, különben megfojtjuk a másikat.
A szülő-gyermek kapcsolatban a kamaszkor idején csúcsosodik ki leginkább a sündisznó dilemma. A barátságok terén is egészséges dolog ez, hiszen az egy lakásban, sátorban, nyaralóban töltött napok után jól esik egy kicsit a saját gondolatainkkal foglalkozni, kell egy kis egyedüllét. Az autista gyermek azonban folyamatos szorongást érez ezzel kapcsolatban. Egyidejűleg szeretne közelséget, érintést és azt, hogy hagyják őt békén. Az első néhány életévben még természetes, hogy főleg az érzéseink irányítanak minket, a 4-5 éves gyermek ezzel az érzelmi kettősséggel még képtelen megbirkózni.
