Azt mondják, amikor valami túlságosan zavar másban, az a mi gyenge pontunk, amit észre kellene vennünk az önismeretünk során. Ezzel ki is zárjuk annak a lehetőségét, hogy csak szimplán nem kedveljük a másikat, de valóban javításra szorulunk?
Ami tényleg javításra szorul
Ehhez kell némi önismeret és önreflexió, merthogy az egónk nem túlságosan hagyja, hogy rálássunk a sötétebb belsőnkre. Csalódásként, gyengeségként könyvelné el a tényt, hogy esetleg nem vagyunk olyan tökéletesek. Márpedig senki sem tökéletes, még akkor sem, ha nem vesz róla tudomást. Igenis vannak dolgok, melyek javításra szorulnak bennünk és még az is lehet, hogy ezeket mások tükrein keresztül tapasztaljuk meg.
Jó példa erre, ha valakit túlontúl zavar mások jókedve. Ez sajnos itthon elég mindennapi példa. Láthatjuk mások szúrós tekintetét, ha önfeledten nevetünk, táncolunk, vagy csak beszélgetünk valakivel. A legtöbb ember nem tud ezzel a helyzettel mit kezdeni, ezért csak ítéletet mondanak. "Nézd, milyen közönséges!", "Nem hiszem el, hogy ne lehetne kicsit halkabban nevetni!", "Tiszta hülyét csinál magából!" Miközben valószínűleg csak az irigység szólal meg belőlük, hiszen mindenki szeret jóízűen, önfeledten nevetni és szórakozni. Ez nem kiváltság, mindenkinek meg van rá a lehetősége.
Ebben az esetben például kifejezetten érdemes feltenni a kérdést, hogy vajon miért zavar mások jókedve és az, ha ezt ki is fejezik? Az nem lehet elég indok, hogy mást közönségesnek, vagy hülyének könyvelnek el. Ennél mélyebbre kell ásni. A válasz feltehetően a saját boldogtalanságában, bizonytalanságában keresendő. Vagy éppen a gátlásaiban. Ő is szeretene boldogan, nagyokat vihorászni, de sajnos nem talált rá okot. Mások minősítése helyett viszont ideje inkább okot találni a jókedvre és máris másképp tekint majd mindenki egymásra.
Jó példa erre, ha valakit túlontúl zavar mások jókedve. Ez sajnos itthon elég mindennapi példa. Láthatjuk mások szúrós tekintetét, ha önfeledten nevetünk, táncolunk, vagy csak beszélgetünk valakivel. A legtöbb ember nem tud ezzel a helyzettel mit kezdeni, ezért csak ítéletet mondanak. "Nézd, milyen közönséges!", "Nem hiszem el, hogy ne lehetne kicsit halkabban nevetni!", "Tiszta hülyét csinál magából!" Miközben valószínűleg csak az irigység szólal meg belőlük, hiszen mindenki szeret jóízűen, önfeledten nevetni és szórakozni. Ez nem kiváltság, mindenkinek meg van rá a lehetősége.
Ebben az esetben például kifejezetten érdemes feltenni a kérdést, hogy vajon miért zavar mások jókedve és az, ha ezt ki is fejezik? Az nem lehet elég indok, hogy mást közönségesnek, vagy hülyének könyvelnek el. Ennél mélyebbre kell ásni. A válasz feltehetően a saját boldogtalanságában, bizonytalanságában keresendő. Vagy éppen a gátlásaiban. Ő is szeretene boldogan, nagyokat vihorászni, de sajnos nem talált rá okot. Mások minősítése helyett viszont ideje inkább okot találni a jókedvre és máris másképp tekint majd mindenki egymásra.