5 egyértelmű bizonyíték az időutazás létezésére. Minket meggyőztek!

5 egyértelmű bizonyíték az időutazás létezésére. Minket meggyőztek!

Címlap / Kikapcsolódás / Szórakozás / 5 egyértelmű bizonyíték az időutazás létezésére. Minket meggyőztek! / 2. oldal

3/5 Űrhajós évszázadokkal ezelőtt

Spanyolország egyik leggyönyörűbb építészeti csodáját még az 1500-as években álmodták meg, azonban akad egy olyan pontja, amely rengeteg összeesküvés-elméletet indított már útjára.

A Salamanca Katedrális díszítései között található ugyanis egy faragvány, amely egy könnyen felismerhető űrhajóst ábrázol. Az érdekesség ebben “mindössze” annyi, hogy az építés ideje alatt még nem létezett ez a fogalom, és az emberek meglehetősen keveset tudtak a Földön kívüli élet lehetőségeiről.

Emiatt pedig már hosszú évtizedek óta látogatják az érdeklődők a katedrálist; sokan hiszik, hogy a szoborban az időutazás egy aprócska emlékfoszlányát látják, míg mások földönkívüli lényekre gyanakszanak.

4/5 Időhurok Texasban?

A 90-es évek elején három utazónak sikerült megtapasztalnia egy kifejezetten furcsa “időugrást”. A sofőr két társával épp Texasban járt, amikor észrevették, hogy rossz helyen fordultak rá az útra. Mivel nem voltak messze a céljuktól, úgy tervezték, hogy Cotulla környékén levágják az utat, és körülbelül 1 óra múlva már a helyes szakaszon haladnak tovább.

Csakhogy az események váratlan fordulatot vettek: noha éjfél után indultak neki a rövidebb kitérőnek, a helyszínre öt órával később érkeztek meg! A legfurcsább az egészben pedig az, hogy mindhárman ébren voltak az utazás alatt, sőt, végig arról beszélgettek, hogy a ködös vidéken mennyire különös hangulat lett rajtuk úrrá.

Az időeltolódásra abból jöttek rá, hogy már virradni kezdett, és a benzinkúton az órák 6:45-öt mutattak; csakhogy az ő karóráikon csak másfél óra telt el a kanyar óta.

5/5 Különös fotó a 40-es évekből

Az egyik leghíresebb és legnépszerűbb legenda az időutazó hipster férfihez tartozik, akit még 1940-ben kaptak lencsevégre a tömeg kellős közepén.

A fotó a South Fork híd újbóli megnyitásán készült Kanadában, és egészen 2010-ig kizárólag múzeumban lehetett megtekinteni. Azóta viszont elterjedt az interneten is a fénykép, különösen azért, mert a titokzatos idegen ruhája jelentősen eltér a többiekétől.

A férfi divatos napszemüveget, és a mai kor ruháját viseli, kezében pedig egy fényképezőgépet szorongat. Persze sokakban felmerült, hogy a fotó hamisítvány; ezt viszont egy orosz csoport évekkel ezelőtt megcáfolta, különböző vizsgálatok ugyanis bebizonyították, hogy a kép valóban a 40-es évek Kanadájában készült.

Oldalak: 1 2

5 hozzászólás

  • Gertrúd Burai
    2021.02.16., 08:13

    Egy egyszerű kereséssel megtalálod a magyarázatot az asztronauta faragványra.

    Válasz
  • tsaba
    2021.02.16., 10:26

    “Az igazság ennél sokkal egyszerűbb. A középkorban létezett egy hagyomány a kőfaragók között. Ha valamelyiküknek javítania kellett egy kollégája munkáját, hozzátett egy saját részletet. 1993-ban a salamancai ikerszékesegyházban rendezték az Ember Korszakai című kiállítássorozat egy részét. Ennek rendezvénysorozatnak az a célja, hogy a középkor emberét, gondolkodásmódját közelebb hozza hozzánk. A Puerta de Ramos kapuzat díszítése majdnem teljesen elpusztult az elmúlt ötszáz évben. A kiállítás kitűnő alkalom volt a kapu helyreállítására. A kőfaragó mester, Miguel Romero hű maradt az évszázados hagyományhoz és az újjáfaragott minták közé rejtett egy űrhajóst.”

    Válasz
  • ovodas
    2021.03.18., 15:04

    Ez is akkora baromság,mint akitől loptad,és közzé is tetted.

    Válasz
  • Emerich
    2021.05.18., 09:31

    Majd ha Én vissza jövök egy időutazásról, akkor elhiszem, hogy létezik, addig csak misztikum , és vágyálom.

    Válasz
  • Lacika
    2021.06.14., 11:05

    Én már többször időutaztam. Nem kell ehhez drága cucc v. bonyolult körítés. Elég volt hozzá 1 féllityi jóféle akármi. Lekortyoltam és rögtön másnap dél lett.

    Válasz

Írj egy hozzászólást