Életmód / Táplálkozás

Viszlát, édes élet! – Cukormentes diétám története

Elsőre úgy tűnt, lehetetlen feladatra vállalkozom – én, akinek minden étkezéshez kell valami édes, megfogadtam, hogy öt napig nem eszem olyan ételeket, amelyek hozzáadott cukrot tartalmaznak. Bár már maga a feltételezés is ijesztőnek tűnt, valójában meglepően könnyen letettem a csokit. Jelentem: a cukorfüggőség nem létezik, cukortúladagolás van, de a csokiról még ezután az öt nap után sem fogok tudni lemondani. Miért? Mert csak.

A semmi cukor azért nem játszik

Egy szép, napos vasárnapon kezdődött minden. Megfogadtam, hogy mostantól akkor öt napig semmi cukor – egyYoutube videó ihletett meg, amiben a műsorvezető lány csak úgy áradozott a cukormentesség örömeiről. Úgy gondoltam, öt napig bármit kibírok (na jó, talán még egy léböjtkúrát nem, de azt meg sem szeretném próbálni), úgyhogy belevágtam.

Először igazi mazochista módon úgy gondoltam, hogy majd jól kiszórok MINDEN cukrot az életemből erre az öt napra. Az első pofon a reggelinél érkezett: tejet nem tehetek a kávémba, mert abban van tejcukor, és almát sem a zabomba, mert abban meg gyümölcscukor ólálkodik. Pár percig csak szemeztem az elég szegényesre sikeredett reggelivel, aztán eldöntöttem, hogy megnézem rendesen azt a videót még egyszer, mert öt nap kávé nélküliségre azért nem szeretnék vállalkozni, teljesen mindegy, mennyi jótékony hatása van.

Kiderült, hogy nem kell minden cukrot elhagynom – a kihívásnak pont az a lényege, hogy az egészségtelen, hozzáadott cukortól szabaduljak meg. Bár a tejcukorról ilyen tekintetben lehetne vitázni (nem igazán lehet rá azt mondani, hogy egészséges), de nem hozzáadott fajta, úgyhogy boldogan nyakon öntöttem vele a kávémat, miután feldaraboltam az almát a zabhoz. Akkor örültem meg igazán, amikor kiderült, hogy a mogyoróvajamban sincs hozzáadott cukor – annyira bio, hogy a hozzávalók között kizárólag a földimogyoró van feltüntetve.

Rájöttem: egészségesen élek!

Az első nap viszonylag könnyen ment – bár ebéd után hiányzott a csoki, és elég szegényesnek éreztem az étrendemet, mert nem nasiztam, de cserébe rájöttem, hogy valójában nagyon kevés cukrot viszek be a szervezetembe. Ez csak félig-meddig tudatos – egy ideig figyeltem rá, hogy amiben rejtett cukor van, azt még véletlenül se egyem vagy igyam meg, mostanra viszont már annyira beépült az étrendembe ez a felfogás, hogy észre sem veszem. A csokin kívül gyakorlatilag semmi olyan nem volt, amit el kellett volna hagynom – maximum az alkohol, de gyakorlatilag a száraz borokban is elhanyagolható mennyiségű a cukor.

Hamar kiderült, hogy nem igazán fog megizzasztani ez a kihívás, és biztosan nem fogok belebukni, mint a legutóbbi, léböjtkúrás vállalásba. Mivel hiányzott a nasi, másnap csináltam magamnak egy nagy adag gyümölcs-zöldség tálat, amit egész nap majszolgattam.

Nem zavartattam magam, és vacsorára kínait ettem (ha már csokit nem lehet, ne spóroljunk még ezen is) – az eladó váltig állította, hogy nincs benne cukor, de azért a szójaszósz összetevőit szívem szerint megnéztem volna… Kis vacilálás után úgy döntöttem, hogy hiszek neki (végül is ő főzi az ételt, nem?), és megörvendeztettem magam egy kis illatos csirkével és üvegtésztával. Nyami!

Kevésbé kívánom a nassolást

Valójában, mivel akkora változást nem vezettem be az étrendembe, nem is tudok igazán pozitív vagy negatív hatásokról beszámolni. Nehezítette a dolgot, hogy pont azelőttre találtam ki, mielőtt megjött a menzeszem – a bőröm egy kicsit bedurrant, a hasam felpuffadt, és egyébként is vizesebb voltam, mint szoktam, így külsőre sem mondhatom, hogy bármi pozitív változást észleltem volna. A csoki határozottan hiányzott, de minél régebb óta nem ettem, annál kevésbé volt hiányérzetem ebéd után egy kiadós desszert után. Talán ezt könyvelhetjük el a legnagyobb pozitívumként az egészből.

Az étrendem nagyrészt zabból, gyümölcsökből, zöldségekből, salátából és tésztából állt, de akadt, amikor beugrottam egy teljes kiőrlésű pizzaszeletért a pékségbe, vagy elnassoltam esténként egy-két sós kekszet. Sikerült túlélnem egy baráti összejövetelt is mindenféle édesség nélkül, csak az ízesített puffasztott rizsszeletemet majszolgattam a társasjáték közben. Abszolút büszke voltam magamra, és még az sem tántorított el a dologtól, hogy egy laza fröccs bizony lecsúszott – persze kizárólag száraz borból, nagyon higítva, úgyhogy nem számít, nem igaz…? (Hosszú napom volt, megérdemeltem egy kis törődést.)

Hidd el: nem nehéz cukor nélkül!

Az öt nap igazi tanulsága nekem mégis az volt, hogy valójában nem is nehéz hozzáadott cukrok nélküli étrenden lenni – hiszen ha a csokit nem számítjuk, nekem úgy sikerül, hogy észre sem veszem. Ahhoz, hogy ez ilyen könnyen menjen, meg kell szoknod, hogy mely ételek tiltólistásak. Én például már idejét sem tudom, mikor ettem utoljára gyümölcsjoghurtot, hiszen hiába van ráírva, hogy könnyű is meg finom is, bizony tele van pakolva cukorral. A különböző, előre elkészített szószok és öntetek is cukorbányák, ahogyan egy rakás zsírszegénynek hirdetett termék is – ezek általában a csökkentett zsírtartalom mellett arányosan több cukrot is tartalmaznak.

Ha vásárolni indulsz, mindig nézd meg a címkéjét annak, amit veszel! Ne magát a táblázatot fürkészd, mert ott a természetes cukortartalmat is feltüntetik, sokkal inkább a hozzávalókat. Ha nincs nádcukor, répacukor, vagy egyszerűen cukor az összetevők között, az már félsiker. Ha egy darabig odafigyelsz rá, ahogy én is tettem, egy idő után teljesen természetessé válik majd, hogy nem nyúlsz a rejtett cukrot tartalmazó ételekhez – és akkor úgy teszel majd az egészségedért, hogy észre sem veszed.