Az 1300 km hosszú Karakorum autópálya a világ legmegdöbbentőbb sziklafalain vág át. Végigvezetni rajta maga az álomutazás, mégis nagyon kevesen hallottak róla.
A Karakorum autóút egykor a Selyemút egyik szakasza volt, alapjait évszázadokkal ezelőtt a helyiek építették. Azonban csak 1978-ban – több mint 24.000 pakisztáni és kínai munkás közel 20 éves építkezése után – adták át hivatalosan a járművek számára. Ez pedig elhozta a kereskedelmet, turizmust és a könnyű utazás lehetőségét a világnak ebbe a távoli részébe.
Az 1300 km hosszú autópálya a pakisztáni főváros, Iszlámábád közelében fekvő Haszan Abdal kisvárosától a kínai autonóm Hszincsiang régióban található Kashgarig tart. Khunjerabon is keresztülhalad, amely a világ legmagasabb, 4700 m-en fekvő, burkolt határátkelőhelye.
Ezen a hihetetlenül gyönyörű szakaszon érintetlen gleccsereket, alpesi tavakat és hófödte hegycsúcsokat láthatnak az autósok közvetlenül a járművük kényelméből. Ám bármilyen csábító is az út, a Hunza-völgy hihetetlen emberei és hagyományai teszik különlegessé az autópálya ezen szakaszát.
Nem csak az út csodálatos, hanem a falvak kultúrája is
A Hszincsiang és az afganisztáni Wakhan-folyosó közötti Gilgit Baltisztán területén fekvő Hunza a 20. századig a félelmetes földrajzi fekvése miatt többnyire el volt vágva a világtól. A távoli régió elsősorban a burusho és wakhi népnek ad otthont. Saját nyelvvel, zenével és kultúrával rendelkezik, amely semmihez sem hasonlítható, amit Pakisztánban – vagy bárhol máshol a világon – megtalálhatunk.
Mostanra csökkent a helyiek száma, akik olyan régóta ünnepelt fesztiválokat tartanak, mint a Ginani (a tavasz eljövetele), és akik a régió hagyományos hímzett köntösét viselik.
Néhány helybéli azonban máig keményen dolgozik azon, hogy megőrizze a Hunza-völgy egyedülálló hagyományait. Nekik köszönhető, hogy a pályán végigutazóknak egyedülálló kulturális, zenei és gasztronómiai élményben lehet részük. Érdemes tehát megállni a hegyek között megbújó kis falvak egyikében. Az útikönyvek pedig emlékeztetnek rá: bármilyen lenyűgöző is a Karakorum autópálya építészetileg, semmit sem érne Hunza népe és kultúrája nélkül.