Ez a vércsoport a leghajlamosabb bizonyos rákos megbetegedésekre

Ez a vércsoport a leghajlamosabb bizonyos rákos megbetegedésekre

Címlap / Életmód / Egészség / Ez a vércsoport a leghajlamosabb bizonyos rákos megbetegedésekre

A rák talán a legijesztőbb prognózis, amit hallhatunk. Minél előbb sikerül diagnosztizálni, annál nagyobb az esélye annak, hogy a különböző kezelések, életmódváltó szokások bevezetésének következményeként sokkal jobbak lesznek a túlélési esélyek.

Bizonyos körülmények egyértelműen hozzájárulnak ahhoz, hogy a rákos elváltozások burjánzásnak induljanak. Ilyen lehet pl. a sugárzás, a környezetből származó méreganyagok, vagy éppen az egészségtelen táplálkozás. A kutatók folyamatosan dolgoznak azon, hogy felfedjék a hajlamosító tényezőket és most úgy tűnik, még egyet találtak. 

Ez a leginkább veszélyeztetett vércsoport

Az A-típusú vércsoport esetében sikerült kimutatni, hogy az emberek nagyobb kockázatot mutatnak egy adott rákfajtát tekintve. Az American Cancer Society által publikált tanulmányból kiderült, hogy az a A-típusú vércsoporttal rendelkező emberek nagyobb kockázatot mutatnak egy adott rákfajtát tekintve. Ez a rákfajta a gyomorrák.

Számos tanulmány megerősítette ezt, az egyik legfrissebb egy 2017-es kutatás, amelyet a PLOS One publikált. E tanulmány szerint az A-vércsoportú egyéneknek 26%-kal nagyobb a gyomorrák kockázata, összehasonlítva a B és 0 vércsoportúakkal. 

A 2017-es tanulmány megállapította, hogy az A-vércsoporttal összehasonlítva a nem A-típusú vércsoportok 20%-kal alacsonyabb rizikóval jártak a gyomor-bél traktusban, különös tekintettel mind a gyomorrákra, mind a vastagbélrákra. A kutatók szerint a gyomorrákhoz hasonlóan az A-vércsoportúak esetében jelentősen megnövekedett a vastagbélrák kockázata. 

Mi lehet ennek az oka?

Az American Cancer Society elmondta, hogy bár az A-típusú vér a gyomorrák megnövekedett kockázatával jár, az okok egyelőre nem azonosíthatóak biztosan. Elméletek azonban már vannak, többek között az, hogy egyes baktériumfertőzések gyakoribbak az A-típusú embereknél.

Ezek a baktériumok nagyon sokáig észrevétlenül jelen vannak az emberi szervezetben és sebeket okozhatnak a gyomor nyálkahártyájában vagy a vékonybél felső részében. Sokaknál semmilyen érezhető tünetet, vagy mérhető elváltozást nem okoznak, másoknál viszont a fertőzés egészen a gyomorrákig vezethet.

Érdemes lehet A-típusú vércsoport esetén fokozott figyelmet fordítani mind a megelőzésre, mind az immunerősítésre, valamint a rendszeres kontrollra, előtérbe helyezve az emésztőrendszert. Ez azért is lényeges, mert az American Cancer Society statisztikái szerint a gyomorráknak sajnos nagyon rossz a túlélési aránya.

Az egyéves túlélési arányt 53,1%-ra becsülik, míg a hároméves és ötéves túlélési arányt csak 33,8% illetve 29% százalék. Ez jóval alacsonyabb, mint más ráktípusok esetében, pl. a pajzsmirigyrák ötéves túlélési aránya 98%, sőt az iszonyúan rémisztőnek ható agyrák ötéves túlélési aránya is 35%.

Forrás

VIDEO Így viseled az egyedüllétet, csillagjegyed szerint

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!