Egy év alatt kilenc országban jártam. Ezekkel a trükkökkel olcsó(bba)n kijött

Egy év alatt kilenc országban jártam. Ezekkel a trükkökkel olcsó(bba)n kijött

Címlap / Kikapcsolódás / Utazás / Egy év alatt kilenc országban jártam. Ezekkel a trükkökkel olcsó(bba)n kijött

Az utazgatást a legtöbb ember egy pénztárcafogyasztó, időrabló, már-már luxusnak számító tevékenységnek fogja fel – megszámolni sem tudom, hányan mondták már nekem, mennyire irigykednek azért, hogy van lehetőségem ennyit utazni, mint amennyit az elmúlt pár évben tettem. Pedig én is csak egy átlagos fizetéssel, ugyanannyi szabadsággal és ugyanannyi idővel rendelkezem, mint ők, viszont ha okosan csinálja az ember, ebből is ki lehet hozni a maximumot. Adok néhány tippet, nekem hogyan sikerült.

A tavalyi év során összesen kilenc országban jártam, januártól egészen novemberig bezárólag – ezek között akadt komolyabb, tengerentúli utazás, és néhány napos, filléres random trip is, viszont mindegyiket ugyanúgy imádtam.

Eljutottam Kubába, Gran Canariára, Berlinbe, Párizsba, voltam a szomszéd osztrákoknál és a jéghideg Svédországban, méghozzá úgy, hogy nem ment rá a gatyám sem. Ha szeretnél te is utazgatni, de szűkös büdzséből gazdálkodsz, fogadd meg a következő tippeket!

A cikk a hirdetés után folytatódik a következő oldalon, lapozz!
«Előző
1/5
Következő»

VIDEO Ezek a szerencsehónapjaid 2024-ben

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!