A meséket épp azért szeretjük, mert legalább egy kis időre kirántanak minket a hétköznapokból. Hirtelen mi is egy elvarázsolt világ szereplőivé válunk, ahol a hintóvá változott tökök és a mágikus boszorkányok épp olyan megszokottak, mint nálunk a reggeli tömegközlekedés. Így hát nehéz is elképzelni, hogy bizonyos mesék valódi történelmi eseményeken alapszanak, vagy hogy létező személyek inspirálták őket. Íme 4 gyerekkori történet, ami – néhány különbséggel – tényleg megtörtént a valóságban is.
VIDEO Év végi fejlődés horoszkóp: ez az, amit még idén kell megfejlődnöd
1/4 Hamupipőke
Hamupipőke története az egyik legnépszerűbb mese a gyermekek körében, és úgy tűnik, hogy nem kizárólag a képzelet szüleménye. Persze ebben a sztoriban nincsenek varázsigék és éjfélkor tökké változó hintók, az elárvult szépség viszont valóban létezett – legalábbis a szóbeszéd szerint.
Rhodopisnak hívták, ami görögül rózsás arcot jelent, és még időszámításunk előbb 500-ban rabolták el, majd adták el rabszolgának valahol Trákiában.
Világos bőre, fényes szőke haja és kék szemei miatt azonnal kitűnt az egyiptomiak közül, így hamarosan nagy kedvence lett tulajdonosának, aki emiatt meglepte őt egy nagyon drága cipővel.
Az aranycipellővel sikerült felkeltenie a lánynak II. Ahmose fáraó figyelmét, aki rögtön feleségül vette őt, és királynőjévé tette. Az egyetlen szépséghiba a történetben annyi, hogy akkoriban a fáraónak nem egyetlen párja volt, így az igazi Hamupipőke valójában csak egy volt a férfi többi felesége közül.
Mivel a fekete hajú szépség és a hét törpe meséje tele van fantasztikus elemekkel, nehéz elképzelni, hogy az elbeszélés megtörtént eseményeken alapszik. A valódi élet Hófehérkéjét Margaret Von Waldecknek hívták, és egy 16.századi bajor nemes lány volt.
Fiú testvéreivel nőtt fel, akik bányászként dolgoztak, meglehetősen rossz körülmények között. Emiatt az emberek gyakran nevezték őket gúnyosan „törpéknek”.
Margaret már a 16. születésnapján is káprázatos szépség volt, így nem meglepő, hogy rögtön levette a lábáról Spanyolország hercegét, II. Fülöpöt. A szimpátia kölcsönös volt, így a két fiatal el is tervezte a házasságot, amit a fiú mostohaanyja azonban már nem nézett túl jó szemmel (természetesen ki nem állhatta Margaretet).
A frigy meghiúsításához pedig kegyetlen eszközt választott: ügynökökkel szövetkezve megmérgezték a lányt, azonban a mostohát már nem tudták felelőssé tenni, ő ugyanis még Margaret halála előtt elhunyt.
Aranyhaj legendája egy korai keresztény történetből indult ki. A harmadik században élt egy gazdag kereskedő Kis-Ázsiában, aki annyira imádta gyönyörű lányát, hogy minden udvarlótól és kérőtől eltiltotta.
Olyannyira, hogy a szóbeszédek szerint minden alkalommal, amikor nagyobb utazásokra indult, bezárta gyermekét egy toronyba, hogy még véletlenül se találkozhasson férfiakkal.
Azt nem tudni, a hosszú haj hogyan jött a képbe, a lány viszont az elzárás miatt felvette a keresztény vallást, és minden toronyban töltött nap olyan hangosan imádkozott, hogy az még a városban is visszhangzott.
Amikor ez eljutott a férfi fülébe, hazasietett, hogy elrejtse a gyermeket, ugyanis a római prokonzul ragaszkodott Aranyhaj lefejezéséhez (vagy kitagadásához a családi vagyonból), amennyiben nem adja fel új hitvallását.
Az édesapának sikerült megmenekítenie a lányt, azonban így sem tudta megmenteni az életét: nem sokkal később egy villám csapott belé, amit már nem sikerült túlélnie.
Jancsi és Juliska történetét hosszú ideje mesélik a gyermekeknek, részben azért, hogy elvegyék a kedvüket az csavargástól. Csakhogy az 1300-as években sokaknak ez a legenda (vagy legalábbis egy-egy mozzanata) ténylegesen valóra vált. Rengeteg országban uralkodtak el ekkoriban súlyos betegségek, tömeges elhalálozások, sőt, még a kannibalizmus aránya is hirtelen megnövekedett. Az embereknek megkönnyebbülésre volt szükségük, így sok szülő arra kényszerült, hogy erdőkben vagy elhagyatott vidékeken útjára engedjék a gyermekeiket, remélve, hogy elkerülik a járványokat.
A mese második része sokak szerint egy Katharina nevű péktől ered. Az 1600-as években a nő hatalmas sikereket ért el isteni mézeskalács süteményeivel, egy féltékeny vetélytársa pedig olyannyira irigyelte ezt, hogy boszorkánynak nevezte a nőt. Katharinát elüldözték a városbeliek, viszont még ezek után sem talált nyugalomra; néhány dühös szomszéd megkereste, visszavitték az otthonába, és a sütőben elégették.
