Szerelem / Párkapcsolat

7 típusa van a szerelemnek, és csak a szerencsések élik át az utolsót

Ha voltál már többször is szerelmes, rájöttél, hogy nem létezik két ugyanolyan kapcsolat. Mindenki iránt egy kicsit másmilyenek az érzéseid, és ez nem a véletlen műve. Szakértők szerint ugyanis a szerelemnek több típusát is átéljük!

Talán még nem hallottál Robert Sternberg amerikai pszichológushoz, pedig számtalan elmélet született már a tanulmányaiból. Ő úgy vélte, a szerelemnek három összetevője van: intimitás, szenvedély és elköteleződés. Ha ezek megvannak a kapcsolat mindkét tagjánál, akkor éveken, sőt évtizedeken át szerelmesek maradhatnak. Ezek után alkotta meg későbbi teóriáját, amely szerint a szerelemnek hét típusa van, és csak az igazán szerencsések élik át az utolsót. Lássuk, pontosan melyek ezek!

Rajongás

Ezt a típusú szerelmet akkor érzed, amikor még nem annyira ismered a srácot, de már kapcsolatban vagytok.

Még nem tudod, mennyi közös vonásotok van, ahogy azt sem, milyen eltölteni együtt egy hosszú hétvégét.

Mégis, megmagyarázhatatlan vonzalmat éreztek egymás iránt, és legszívesebben minden percet együtt töltenétek.

Szinte rajongással tekintetek egymásra, és ez akkor is így van, ha nem igazán értetek egyet a legtöbb dologban.

Legalábbis eleinte…

Szeretet

Egy ilyen típusú “szerelemnél” azt érzed, hogy nyugodtan lehetsz önmagad.

Hiszed, hogy a párod így is elfogad, hiszen sokat beszélgettek; ez alapján tudod, hogy mennyire sok közös vonás van bennetek.

Azonban a rózsaszín köd, a rajongás ennél a fajtánál nincs jelen.

Olvastad már?  Van még női méltóság? Viseld méltósággal a szakítást és sétálj el

Nem annyira fontos számotokra a szexuális együttlét, az intimitás, és a közös jövőről sem igazán beszéltek.

Szakértők szerint ez az a típusú kapcsolat, ami végül barátsággá alakul át.

Üres szerelem

A legtöbben akkor élik ezt át, amikor egy hatalmas szerelem után csalódás éri őket.

Ekkor eldöntik, hogy többé nem lesznek őszintén szerelmesek, így a soron következő személy iránt nem is alakulnak ki erős érzéseik.

Jól érzed magad ezzel a sráccal, vicces, és szexuális téren is összehangolódtok, de tudod, hogy ha szakítanátok, nem törne össze a szíved.

Általában ezek a kapcsolatok nem is tartanak sokáig, hiszen amikor bekopogtat valaki más az ajtódon, könnyen tovább állhatsz.

 

Korlátolt szerelem

Ezt a típust nagyon sokan megtapasztalják, azonban nem feltétlenül jelenti mindez azt, hogy ez a párkapcsolatok alapja.

Ilyenkor két ember találkozik egymással, kialakul a szeretet, a kötődés, és követik a normákat is: házasság, gyerekek, család.

Azonban igaz intimitás nincs közöttük. Nem érzik magukat szerelmesnek, nem vágynak állandóan az érintésre, de attól még fontosak egymásnak.

Szakértők szerint egy pár sokáig együtt maradhat így, ám a boldogságuk ténye relatív. Van, aki jól érzi így magát, míg mások folyton úgy gondolják, hogy valami hiányzik.

 

Romantikus szerelem

Ez a típusú szerelem akkor alakul ki, amikor megismersz valakit, és rögtön oda vagy érte.

Óriási a szenvedély közöttetek, az intimitás is jelen van, ám a közös jövőről, az elköteleződésről nem beszéltek.

Olvastad már?  Felejthetetlen és inspiráló: a különbség első és utolsó szerelem között

Afféle laza kapcsolatban vagytok egymással, és csak sodródtok az árral – legalábbis állításotok szerint.

A pszichológusok úgy gondolják, az ilyen típusú románcokból nagyon ritkán lehet házasság, így ha titkon ez a vágyad, jobb, ha minél előbb tovább állsz!

 

Társ-szerelem

Erre a típusú szerelemre jellemző, hogy megvan az elköteleződés és az intimitás is, ám valami más még jobban jellemzi a nőt és a férfit.

Sokkal erősebb a viszony, mint egy barátság, és igazán közel állnak egymáshoz a felek. Azonban szenvedély és szerelem nincs jelen.

Inkább egymás társaivá váltok; segítitek egymást, és tudjátok, hogy mindig számíthattok a másikra.

A szakértők szerint ez a típusú kapcsolat évekig is erős maradhat, ám a szerelem hiánya miatt nem tarthat örökké.

 

Tökéletes szerelem

Ez az a szerelem, amiben megvan mindaz, amiről a pszichológusok beszélnek. Intimitás, szenvedély és elköteleződés egyaránt.

Őszintén, csodálattal tudtok egymásra nézni a pároddal akár évekkel a kezdetek után is, és nem csak azért vagytok együtt, mert „nincs más”.

Hanem tényleg együtt is akartok lenni. Az intimitás is fontos szerepet tölt be az életetekben, és gyakran ki is mutatjátok egymásnak az érzéseiteket.

Ez az a szerelem, amit csak kevesen élnek át, így ha ti közéjük tartoztok, nagyon szerencsések vagytok!