Rossz hír a testvéreknek: a rivalizálás felnőttkorban sem múlik el

Azonban olyanokról is tudok, akik ezt távolról sem mondhatják el magukról. Sőt, felnőttként is arra játszanak, hogyan semmizhetnék ki még inkább a másikat. 

Mi nem szeretnénk, ha a kislányunknak lenne egy testvére – és ennek egyik oka az, amit mi is átéltünk gyermekkorunkban. Nekem valójában nem rossz a viszonyom a bátyámmal, számíthatunk egymásra, de sokszor hetekig nem beszélünk, hónapokig nem találkozunk személyesen és ez egyikünket se zavarja.

Ugyanez elmondható a páromról, akinek viszont komoly konfliktusai voltak a testvérével gyermekkorában, ráadásul sok mindenről azért maradt le, mert a szülei szigorúbban fogták – tanulva abból, hogy a bátyjával túlságosan is engedékenyek voltak. Szóval igen, én is ismerem az idilli testvérviszonyt, ami mindennél erősebb barátságot feltételez, de ismerem azt is, milyen, mikor ez a kapcsolat teljesen semmitmondó, időnként pedig kifejezetten hátrányos.

 A rivalizálás is olyasvalami, ami mérgezően hat mindenkire, ám a gyerekek, testvérek közötti versengésre gyakran csak legyintünk. Egy ideig valóban természetes az ilyesfajta egymásra licitálás, azonban egy új felmérés szerint a versenyszellemet csak keveseknek sikerül elnőniük.

A NOW megbízásából készült felmérésben 2000, legalább egy testvérrel rendelkező felnőttet vizsgáltak és arról faggatták őket, hogy viszonyulnak most egymáshoz. Kiderült, hogy koruk ellenére minden második megkérdezett, egész pontosan 51% mondta azt, hogy még mindig versenyezni próbál a testvérével. 

De mégis min lehet ennyi idősen versenyezni?

Ezúttal természetesen már egészen más céljai vannak a versengésnek, mint gyerekkorban. Megtudhattuk, hogy a testvérek 26%-a a karrierjén, munkában, tanulmányaiban elértekkel kapcsolatosan igyekszik túllicitálni a testvérét, 22% pedig a lakástulajdonon verseng.