A félrelépés szinte állandóan téma az ismerőseim között, sőt, talán a leggyakoribb kérdéskör, ami szóba kerül, ha véget ér egy kapcsolat. Na, nem mintha a baráti társaságunk lenne állandóan hűtlen, inkább a környezetünk. Kisvárosban lakunk: időről időre jön a hír, kit kivel hoztak össze – akár volt alapja a dolgoknak, akár nem. Ezért is fogadom fenntartással az információkat, ráadásul idővel egyre inkább megértő lettem a kérdést tekintve.
VIDEO Nyári horoszkóp: Mit hoznak idén nyáron a csillagok?
Annyira sokat változott a világ az elmúlt évtizedekben és olyan sokat változnak az emberek is egyéni szinten: fel sem tudjuk mérni, mennyire sok oka lehet annak, hogy valaki úgy dönt, kilép a házasságából egy másik ember kedvéért. (Igen, tudom, a „miért” ilyenkor kevésbé fontos, mint a „hogyan”.) Egyesek szerint a megcsalás hirtelen, „csak úgy megtörténik” egy adott pillanatban. Mások viszont úgy vélik, hogy aki hűtlen lesz, az már régóta kacérkodik a gondolattal, mielőtt ténylegesen megtenné az első lépést.
Csak megtörtént vele vagy már régóta készült rá?
A 2024-ben, Parvati Varma és Saurabh Maheshwari által készült kutatás (How Do People Betray in Relationships? Understanding the Process of Infidelity in Dating Relationships) azt vizsgálta, hogy a párkapcsolatokban hogyan történik a megcsalás és mi visz rá valakit erre a lépésre. Vajon a spontán vagy az előre eltervezett mód a gyakoribb?
A kutatásban 40 olyan ember vett részt, akik saját bevallásuk szerint hűtlenek voltak párkapcsolataik során. Az eredményekből egyértelműen kirajzolódott, hogy valóban kétféle folyamat létezik a félrelépés során:
Az egyik a „spontán félrelépés”: ez az, amit a legtöbben egy váratlan, pillanatnyi megingásnak gondolnak. Egy új személy megjelenik a képben, a vonzalom hirtelen felerősödik és a helyzet adta lehetőségek miatt megtörténik a hűtlenség. Ilyenkor nincs előzetes szándék, csupán a helyzet és az érzelmi állapot sodorja az illetőt a félrelépés felé.
A másik pedig a „megtervezett félrelépés”: ilyenkor a hűtlenség egy hosszabb folyamat eredménye. A kapcsolatban lévő problémák (például elégedetlenség, unalom, érzelmi távolság) már korábban megjelennek. A hűtlen fél ezért tudatosan elkezd keresni egy „alternatívát” (vagy legalábbis nyitott szemmel jár, hátha).
Ez a típusú félrelépés gyakran egyfajta érzelmi kapcsolódás kialakulásával indul, hiszen valami hasonló hiányzik a házasságból – ezt követi a későbbi, fizikai hűtlenség.
A kutatók (újra) megállapították, hogy a kapcsolati elégedetlenség kulcsszerepet játszik abban, ha valaki előre eltervezetten lép félre. Ez pedig azt jelenti, hogy nem feltétlenül a csábítás vagy másfajta, külső tényezők számítanak, hanem az, hogy az illető mennyire érzi jól magát a fix kapcsolatában – és ez bizony óriási tanulság.
A kutatási eredmények alapján a spontán megcsalás gyakoribb a megtervezett félrelépések esetében. A spontán megcsalás gyakran külső triggerek (pl. alkohol, váratlan szituációk) vagy érzelmi válság hatására történik, míg a megtervezett esetekben hosszabb ideig tartó kapcsolati problémák, elégedetlenség vagy szándékos döntések játszanak szerepet.
Összességében a hűtlenség gyakrabban heves pillanatokban, váratlanul alakul ki, mint előre megfontolt tervként. Ez összhangban van azzal is, hogy a megcsalások jelentős része ismerősökkel vagy munkahelyi kapcsolatokkal történik, ahol a helyzet könnyen kialakulhat spontán módon.
