Szupermodellből lett hajléktalan – egykor a Vogue címlapján szerepelt, most pedig az utcán él

Szupermodellből lett hajléktalan – egykor a Vogue címlapján szerepelt, most pedig az utcán él

Címlap / Kikapcsolódás / Közélet / Szupermodellből lett hajléktalan – egykor a Vogue címlapján szerepelt, most pedig az utcán él

Igazán nagyot bukni csak a csúcsról lehet, tartja a mondás, és Nastasia Urbano tudna erről mesélni, hiszen ő, aki a divat könyörtelen világában mindent elért – pénzt, sikert, csillogást -, idős korára az utcára került egy fillér nélkül.

A modellvilágot sokkolta a hír, hogy a 80-as évek egyik ünnepelt szupermodellje jelenleg hajléktalanként él Barcelonában.

Az 58 éves, mai napig gyönyörű nő – aki egykor egymillió dolláros szerződést kötött egy divatházzal évi 20 napi munkáért – barátai könyörületére utalva tengeti életét.

Nastasia eredeti neve Consuela és spanyol bevándorló szülők gyerekeként született Svájcban. 16 évesen anyja mellett dolgozott egy gyárban, mígnem egy tengerparton készült fotója el nem jutott egy modellügynökséghez. A magas, fotogén lányt egyből szerződtették és karrierje gyorsan ívelt felfelé, pedig állítása szerint sosem találta magát „sem különösebben szépnek, sem csúnyának, talán csak egy kicsit különlegesnek.”

Képek forrása: 1 / 2

New Yorkba költözött, ahol elhalmozták ajánlatokkal. A leghíresebb fotósok múzsája volt, kapkodtak érte a legnagyobb divatmárkák. Volt az Yves Saint Laurent Ópium parfümjének reklámarca, dolgozott az Armaninak és szerepelt a Vogue címlapján. 

A studio 54-ben Melanie Griffith-szel és Jerry Hall-lal bulizott és vacsora partikon vett részt olyan sztárokkal, mint Jack Nicholson, Roman Polanski vagy Andy Warhol.

Még Madonna és Sean Penn 1985-ös esküvőjére is hivatalos volt akkori színész barátjával, David Keith-szel, de elmondása szerint előző este olyan vadul buliztak, hogy másnaposságuk miatt nem mentek el a menyegzőre. Nastasia azt mondja, mindenki szerette, királynőként élt és az egész világ a lábai előtt hevert.

Akkor indult el a lejtőn, amikor megismerkedett későbbi férjével, akibe fülig beleszeretett. A férfi két nappal a megismerkedésük után rávette, hogy vegyen neki egy BMW-t, ő pedig szó nélkül megtette, annyira odavolt érte. Minden vagyonát a férfi sikertelen üzleteibe fektette, így semmije nem maradt. Azt mondja, ugyan férje teljesen kisemmizte és házassága végig borzalmas volt, de valami jó is kisült belőle, hiszen ebből született két gyereke, akikre rendkívül büszke. Nem kér tőlük segítséget, mert felnőttek, megvan a saját életük és nem akar a terhükre lenni. Gyermekei örökölték anyjuk szépségét és jó génjeit – mindketten modellkednek –, a lánya szinte megszólalásig hasonlít egykori topmodell édesanyjára.

Képek forrása: 1 / 2

Nastasiát több lakásból is kilakoltatták, mert nem tudta fizetni a bérleti díjat – hol barátoknál húzza meg magát, de szégyell segítséget kérni, így többször előfordult, hogy banki előcsarnokokban éjszakázott. Helyzete miatt depresszióban szenved és egyetlen célja, hogy életét rendbe hozza. Legfőbb vágya, hogy gyermekeinek ne kelljen aggódnia miatta és újra büszkék lehessenek rá.

A modellvilágot megdöbbentette Nastasia története és pár régi kollégája összefogott, hogy talpra állítsák.

Először csináltak neki egy GoFundMe oldalt, ahol alapvető szükségleteire és lakbérre gyűjtenek neki pénzt. Továbbá összehoztak neki egy fotózást és az egykori címlaplány újra fényképezőgép elé állt, 25 év után először. Az 58 éves szupermodell ugyanolyan arisztokratikus és elegáns, mint fénykorában és kollégái szerint ugyanaz a csendes, szerény, jószívú nő, aki mindig is volt. Képei olyan jól sikerültek, hogy azt rebesgetik, egy spanyol ügynökség le is akarja szerződtetni. Nastasia minden vágya, hogy újra méltósággal élhessen és rendkívül hálás azoknak, akik most segítenek neki.

VIDEO 6 dolog amit soha ne érints meg más házában

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!