Otthon / Dekor

5 szuper rendszerezési trükk a gyerekjátékoknak

Egy gyerekszoba soha nem lehet elég nagy, pedig csak keveseknek adott meg, hogy valóban méretes lakrészt adományozzanak a csemetéiknek. Ilyenkor jönnek a különféle tárolási praktikák és megoldások, amik szerencsére egyáltalán nem vesznek el a látványból. Sőt!

Dekoráció és tároló egyben

Hogyan lehet összhang és rend egyszerre a gyerekszobában? Hát így! Amennyiben teljes felújítás előtt álltok, érdemes elgondolkoznotok a beépített rendszereken – és ide nem kizárólag a szekrények tartoznak.

Ha megnézed ezt az inspirációt, az ülő rész és a polcozás adott volt, ytongból ti is könnyen elkészíthetitek. Ezután már csak annyi a feladat, hogy a polcokat megtöltsétek egyforma dobozokkal, ez garantálja az összhangot, és persze a rendet.

Tipp: mielőtt belevágnátok a projektbe, célszerű beszerezni a dobozokat, tárolókat, hogy egész biztosan ideálisak legyenek a polcméretek, és ne kelljen külön készíttetni, mert úgy jóval drágább lesz a végeredmény.

Plüssök a ketrecben

A plüssök általában csak halmozódnak a szobában, és nem feltétlenül férnek el egy-egy polcon, ahol ráadásul villámgyorsan porosodnak. Mi lenne, ha jelképesen állatkertbe tennétek őket? Egy ajtó nélküli komód, de akár egy oldalára fordított faláda is megfelel erre a célra.

A rácsok ezúttal legyenek rugalmasak, hiszen a gyermek csak így tudja kivenni azokat a darabokat, amikkel éppen játszani szeretne. Az elkészítése során nincs is más dolgod, mint alul és felül rögzíteni, megfeszíteni a gumit, majd a helyükre tenni a játékokat.

Tipp: A gyerekszobát feldobja, és jobban beleillik az összképbe egy ilyen bútordarab akkor, ha színes. Fesd le a belső hátlapot ugyanolyan színűre, mint amilyen a gumihuzal!

Szekrény maximalizálva

A legkönnyebb úgy rendet rakni a gyerekszobában, ha csak be kell csukni a szekrény ajtaját, és már kész is.

Nos, ez nem minden esetben adott, de tény, hogy egy méretes szekrény rengeteg holmit el tud nyelni – feltéve, hogy minden részét alaposan kihasználjátok. Erre a célra megfelelőek a különféle tároló kosarak és dobozok.

Akár el is nevezheted mindegyiket, vagy más-más formával jelölheted, melyikbe mi való, így majd a gyermek is könnyebben zöldágra vergődik a pakolás során. Itt ugyancsak érdemes egyforma típusú tárolókat beszerezni annak érdekében, hogy a rend érzete minél nagyobb legyen.

Tipp: Sokan kihasználatlanul hagyják a szekrényajtók belső felét. Néhány fogas, rúd, vagy éppen zsebes tároló felszerelésével ezt a területet is teljesen belakhatjátok.

Sarokülő tárolókkal

A különféle ülőalkalmatosságok és ágyak általában rést hagynak maguk alatt, vagy éppen üregesek, márpedig ezeket a részeket nagy hiba lenne kihasználatlanul hagyni.

A gyerekszobában is érdemes ágyneműtartót venni, esetleg olyan puffokat, amik kinyithatóak.

Persze, ha több helyetek van, egy ilyen sarokülő ugyancsak kiváló választás. Akár magad is elkészítheted, és jóval olcsóbban, mint gondolnád: csupán két, oldalára fektetett, majd összetolt (esetleg összecsavarozott) polcra lesz szükséged. Nagyobb súlyt nem bírnak el, de gyerekszobába tökéletesek!

Tipp: Hangold össze a párnákat és a tárolókat, meglátod, olyan lesz a végeredmény, mintha rengeteg pénzt hagytál volna a boltban.

Lelógó tárolók

Ha minden kötél szakad, és a földön már semmi hely nincs, akkor jöhet a B-terv, azaz a falra, plafonra akasztható tárolók. Ezek segítségével könnyen kihasználhatod a teret ott is, ahova semmi más nem férne. Ráadásul ezek a tartók vidámak, színesek, egyszóval gyerekszobába tökéletesek.

További előnyük, hogy kedvező áron beszerezhetőek, jóval olcsóbbak, mint a beépített polcrendszerek, vagy éppen a különféle tároló dobozok.

Tipp: Ehhez hasonló tárolókat beszerezhetsz a különféle vásárokon (általában szennyes tartóként használják őket, de a játékoknak is tökéletesek), vagy külföldi oldalakról (pl.Ebay) is rendelhetsz. Utóbbin tépőzáras, tappancsos tárolókat is találsz, így még jobban testre szabhatod az elképzeléseidet.

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást