„Az ikrek tönkretették a családot” Szülők vallanak arról, miért bánták meg az örökbefogadást

A feleségemmel elképesztően szerencsésnek éreztük magunkat, mert egészen kisbaba volt a fiunk, amikor hozzánk került, a fellegekben jártunk. Aztán kiderült, hogy a baba süket. Természetesen nem „vittük vissza”, szeretjük, imádjuk, ő a mindenünk a mai napig, már 12 éves. Viszont kicsit csalódottak vagyunk, ugyanis mindketten zenészek vagyunk. A feleségem hegedül én pedig karmester vagyok és minden vágyunk volt, hogy a zene szeretetét átadhassuk a gyermekünknek.

Volt két gyerekünk és többször nem szülhettem, de még szerettük volna bővíteni a családot, ezért örökbefogadtunk egy ikerpárt, akik – ki merem jelenteni - tönkretették az életünket. Sosem volt velük könnyű, de mióta tinik, azóta állandóan pszichológushoz járunk és összerándul a gyomrunk, ha az iskolából hív minket a tanár. Drogoznak, verekszenek, hazudoznak, egymás ellen hangolnak minket. Volt már gyújtogatás, fenyegetőzés, zsarolás és azt is a fejünkhöz vágták, hogy elloptuk őket az igazi családjuktól. A vér szerinti gyerekeimre nincs energiám, türelmem emellett a stressz mellett, ezért ők neheztelnek rám, a férjemmel állandóan veszekszünk, a romantika teljesen eltűnt a kapcsolatunkból, a válás szélén állunk.

A szomszédaim egy negyvenes éveiben járó pár, akik elvesztették a lányukat autóbalesetben, ezért úgy döntöttek, nevelőszülőként pótolják a gyermeket az életükben. 11 évesen került hozzájuk egy fiú, remekül megvoltak, ezért 13 éves korában elkezdték az örökbefogadási procedúrát. Ekkor megváltozott a srác viselkedése, verekedett az iskolában, leromlottak a jegyei, a nevelőszüleivel csúnyán beszélt. Pszichológushoz járatták, eredmény nélkül.

Az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor meg akarta ütni a nevelőanyját és a nevelőapjának kellett visszafognia, amiből az lett, hogy ők verekedtek össze. Kisebb sérülésekkel, de mindketten a kórházban kötöttek ki, így az adoptáció természetesen elmaradt, a gyerek visszakerült az intézetbe, a pár pedig azóta is próbálja kiheverni a traumát. Egy pszichiáter ismerősöm mondta, hogy előfordul, hogy az intézeti gyerekek annyira megijednek a stabil család lehetőségétől, hogy emiatt – tudat alatt - rossz viselkedéssel szabotálják magukat. Szomorú történet.

A szüleim sosem vallanák be, hogy megbánták, hogy örökbefogadtak engem és a testvéreimet, de én elmondom helyettük. Friss házasok voltak, mikor hozzájuk kerültünk. Már mindketten túl voltak egy váláson és volt gyermekük az előző házasságukból. Ötven évesek elmúltak, amikor megismerkedtek, szerelembe estek, összeházasodtak és úgy döntöttek, magukhoz vesznek egy gyereket. A testvéreimmel szörnyű körülmények közül kerültünk az otthonba és nem akarták, hogy elválasszanak minket, ezért ahelyett, hogy friss házasként anyagi biztonságban készültek volna a nyugdíjas éveikre, magukhoz vettek három traumatizált gyereket. Mint mondtam, a szüleim talán még önmaguknak sem vallják be, hogy ez nem volt jó nekik, de én így érzem és sosem lehetek nekik elég hálás.

Az orvosok azt mondták, nem lehet gyerekem, ezért örökbefogadtam egy kislányt, aki hat éves volt, mikor hozzám került. Drogos szülők gyerekeként tanulási problémákkal és dühkitörésekkel küzd, rengeteg türelem kell hozzá. 9 éves volt, amikor váratlanul teherbe estem és megszületett a kislányom. A saját gyermekem kedves, szeretetteljes, bújós és jó tanuló, az idősebb lányom pedig féltékeny, dührohamai vannak és állandóan veszekszünk. Tudom, hogy nem tehet arról, hogy ilyen, és mindig elszégyellem magam, de néha arra gondolok, hogyha tudom, hogy lesz saját gyerekem, őt nem vettem volna magamhoz.