Az a tény, hogy hányadik gyerekként látjuk meg a napvilágot, netán egyedüliként növünk fel, hatással van arra, milyen emberek leszünk. Minden család más és más és a testvérsorrend sem kötelező érvényű, mégis belehelyez minket egyfajta szerepkörbe, hogy nagy vagy kistestvérek leszünk.
VIDEO Pár percben megtanítalak, hogyan készíts elbűvölő Valentin-napi sminket
A szülei már nem aggódnak annyit, mint a legnagyobb testvérénél, nem ritkán megengedőbbek is vele, mint az elsőszülöttel. Hagyományosan ő az, akit elkényeztetnek, ebből előnye, hátránya is származik. Nem lesz például olyan empatikus, mint a középső gyerek. Gyakran áll a figyelem középpontjában, erre felnőttként is vágyhat, így nem meglepő, hogy a szórakoztatóiparban dolgozó emberek igen nagy hányada legkisebb testvér.

Érdemes megjegyezni, hogy a testvérek közti különbségek nem genetikai eredetűek, tehát senki sem lesz ilyen vagy olyan személyiségű pusztán attól, hogy hányadikként születik.
A környezet hatások a meghatározóak e tekintetben, a környezetet pedig elsősorban a szülői magatartás alakítja. Senki sem bánik pontosan egyformán minden gyerekével és ebben nagy szerepe van a közben eltelő időnek, a tapasztalatnak, amelynek kezdetben a szülők híján vannak, később viszont megszerzik.
A testvér sorrend kutatások eredményei inkább iránymutatások, de nem törvényszerűek. A jellegzetes személyiségjegyek, melyeket az első, középső és legkisebb szülöttekhez kötünk, azokon a tipikus élethelyzeteken, szülői magatartásmintázatokon múlik, amelyek nagyon hasonlóan alakulnak a legtöbb családban. Mindenesetre érdekes felfedezés, ha végig gondoljuk, vajon a mi esetünkben mennyire befolyásolta a személyes tulajdonságainkat, hogy hányadikként láttuk meg a napvilágot.
A cikk folytatódik, lapozz!