Milyen napon születtél? Ilyen kimagasló képességgel rendelkezel

Milyen napon születtél? Ilyen kimagasló képességgel rendelkezel

Címlap / Életmód / Ezotéria / Milyen napon születtél? Ilyen kimagasló képességgel rendelkezel

Egy ősi bölcsesség szerint mindenki tehetséges valamiben, ám ha egy halat a fára mászás alapján próbálsz megítélni, akkor élete végéig ostobának fogja tartani magát. Az egyik legnagyobb kihívás földi életünk során, hogy megtaláljuk azt, amiben jók vagyunk, és amit örömmel végzünk. A számmisztika szerint születési dátumunk árulkodhat erről a képességről, egy próbát pedig mindenképpen megér a dolog: csak add össze a születésed dátumának számjegyet, addig, amíg egy nemű számot nem kapsz, majd nézd meg, igazak-e rád az állítások! Ha tehát például 1987.02.17-én születtél, akkor így számolj: 1+9+8+7+2+1+7=35=3+5=8.

1

Az egyes számok hordozók sokszor igazi úttörők, akik a maguk útját járják, és olyan terepre is szívesen merészkednek, ahol korábban mások még nem jártak.

Legyen szó tudományról, életfelfogásról, vagy akár csak olyan hétköznapi dolgokról, mint egy recept megújítása, vagy az öltözködés, nem ritka, hogy az egyes számmal születettek olyasmit próbálnak ki, ami utánunk teljesen népszerű, elfogadott és evidens lesz, előttük viszont senkinek nem jutott volna eszébe kipróbálni a dolgot.

Ha ezt a számot hordozod, ne ijedj meg a saját ötleteidtől: nem biztos, hogy mindig mindegyik beválik majd, de talán lesz köztük olyan is, amelyik megváltoztatja az életedet – sőt megváltoztathatja másokét is.

2

A kettes számmal születettek a harmónia megteremtésének nagy mesterei, szinte ösztönösen érzik, mi az, ami jó nekik, és ami jó másoknak, gyakran már a jelenlétükkel is nyugodtabb környezetet teremtenek, de mesterei annak is, hogy úgy alakítsanak át tereket, hogy azokban öröm legyen élni vagy dolgozni.

Nem csak a külsőségekben, a kapcsolatokban is tudják, kivel hogyan kell beszélni, hogy megértsék egymást, így szinte bárkivel szót értenek, és könnyedén elsimítják a konfliktusokat, ami a saját életüket, vagy mások életét régóta mérgezi.

A kettes számot hordozók nyomában béke és nyugalom jár.

3

A hármas számot hordozók igazi túlélő művészek, akik a legkilátástalanabb, legelkeserítőbb helyzetben is találnak valami kis reménysugarat, mindig van még egy ötletük, még egy utolsó dobásuk, és általában véve, a jég hátán is megélnek.

Amikor már mindenki más feladná, a hármas számot hordozóknak akkor is van még egy ötlete, ami, ha nem is oldja meg talán a helyzetet, de újra keveri a lapokat.

A megváltozott körülmények pedig újabb ötletet hoznak magukkal, majd még újabbakat, míg végül úgy fordulnak a dolgok, hogy valahogy mégis minden a helyére kerül.

4

A négyes számot hordozók a csendes bölcsességet hozzák magukkal, képesek megérteni és átlátni olyan összefüggéseket, amelyeket sokan nem, tudják, mi miért történik, és ha kell, képesek az eseményeket függetleníteni az érzelmeiktől, hogy valóban annak lássák őket, amik.

Ez persze nem jelenti, hogy hidegek vagy érzéketlenek lennének, egyszerűen csak tudják, hogy néha tenni kell egy lépést hátra, hogy megtaláljuk a megoldást, és ez többet segíthet, mint a világ minden együttérzése.

Ha a négyes számmal születtél, nem biztos, hogy mindig mindenki megérti, mit miért teszel, de szerencsére erre nincs is szükséged, így is szívesen segítesz ott, ahol tudsz.

5

Azok, akiknek a születési dátuma az ötös számot adja ki, igazi harcosok, akik mindig a gyengébbek és az elnyomottak oldalára állnak, és sokat tesznek az egyensúly fenntartásáért.

Ha ezt a számot hordozod magaddal, különös kitartással bírsz, de csak akkor, ha olyan ügyről van szó, amiben igazán hiszel.

Ha igazságtalanságot látsz, nem érdekel, hogy neked előnyöd vagy hátrányod származik belőle, felemeled a szavadat ellene, és nem is lehet elhallgattatni addig, amíg a változást nem látod.

Az ötös számot hordozók sokszor visznek véghez nagy tetteket, de az sem ritka, hogy csak a saját, kisebb környezetükben tesznek sokat a rendért is az igazságosságért.

6

A hatos számmal születettek kiváló emberismerők, akik mindig felismerik mások szándékait, legyen szó nemes vagy éppen rossz indulatokról.

Nem egyszerű dolog nekik hazudni, mert szinte a zsigereikben érzik, amikor valaki nem őszinte, vagy elferdíti az igazságot, és többnyire jobban ismerik az emberek cselekedetei mögötti motivációt, mint az emberek maguk.

Ennél fogva a hatos számot hordozókat nehéz meglepni, ők azok, akik már előre tudják, ki kibe fog beleszeretni, melyik barát lesz az, aki a nehéz időben elhagyja őket, vagy, hogy kiben bízhatnak meg a legmélyebben.

.

VIDEO 10 ecset, ami nélkül lehet sminkelni, de nem érdemes

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!

Oldalak: 1 2

»