A csillogásból a rács mögé, az alábbi tíz celeb bizony ide jutott.
VIDEO Halak csillagjegyűként ezekre számíthatsz párkapcsolatban a többi csillagjegytől
1. Sean Kingston
A „Beautiful girls” világsláger előadója és édesanyja először tévélopás miatt került a rendőrség látókörébe, de kiderült, hogy komolyabb bűnözők. Az énekest azzal vádolják, hogy hírnevét kihasználva vett igénybe szolgáltatásokat, amikért sosem fizetett. Ha elítélik, akár húsz évre is börtönbe kerülhet.
2. Danny Masterson
Az „Azok a hetvenes évek show” sztárját három nő vádolta meg nemi erőszakkal a kétezres évek elején. Mindhárom nő a szcientológiai egyház tagja volt, ahogy a színész is. Az egyház egy ideig sikerrel próbálta eltussolni az ügyet, de a #metoo mozgalom után végre fény derült az igazságra.
Végül két szexuális erőszakért ítélték el és leghamarabb 30 év múlva szabadulhat, amikor már 78 éves lesz. Egykori kollégái, Ashton Kutcher és Mila Kunis védelmükbe vették, ami hatalmas felháborodást keltett és a sztárpár kénytelen volt bocsánatot kérni.