Az anyaság igazi hullámvasút: miközben néha alig várjuk, hogy túlessünk egy hasfájós időszakon vagy a fogzáson, minden időszak elmúlását meg is gyászoljuk. És ez alól nem kivétel a szoptatás sem.
VIDEO Nagy éves horoszkóp 2025: így alakul az éved személyes és munkahelyi fronton
Mielőtt a lányom megszületett, a lehetőségeinket végiggondolva úgy ítéltem meg, hogy számunkra a szoptatás lesz a legmegfelelőbb út, és igény szerinti szoptatásra készülve vártam a kisbabám érkezését.
Hatalmas szerencsémre azon kevesek közé tartoztam, akiknek nem volt gondjuk sem a tejbelövelléssel, és a babám is az első perctől kezdve ügyesen szopizott. Ráadásul a kórházban, ahol szültem, még egy profi szoptatási tanácsadó is dolgozott, akitől remek tippeket kaptam, mielőtt hazaindultunk.
Mindezeknek köszönhetően három és fél éves koráig szoptattam a lányomat – boldogan és örömmel tettem ezt, de bevallom, az utolsó hónapokban már nagyon vártam, hogy véget érjen ez az időszak, és visszakapjam a saját testemet és privát szférámat – már amennyi privát szférája van az embernek, ha egy óvodás gyerek anyukája.
Ugyan egyáltalán nem bántam meg a hosszan tartó szoptatást, nagyon, nagyon, de nagyon örültem annak is, amikor vége lett. És egyszersmind szomorú, frusztrált és eszköztelen is voltam. Meg kipihentebb, megkönnyebbült és felszabadult. És nosztalgikus. És veszteséget megélő. És letargikus és újra önmagamra találó.
Ez mind egyszerre.
A szoptatás vége ezerszeresére nagyítva volt az az érzés, amit akkor éreztem, mikor a lányom első foga kibújt: tapsikolva örültünk az apró, de annál különösebb mérföldkőnek, és közben volt egy részem, ami sírni akart, mert valami véget ért, és a gyerekemnek már nincs többé kisbabás gumivigyora.
Az elválasztás érzelmileg megterhelő volt, hiszen el kellett engedni, vagy legalábbis más formát kellett találni egy erős köteléknek, amit addig arra használtunk, hogy az egymás iránti szeretetünket kifejezzük.
A cikk folytatódik, lapozz!
Ez történik valójában, ha sírni hagyunk egy kisbabát
