7. bejegyzés: Te mit változtatnál meg az életedben?

Írta: ,

Az ideális péntek este: egy jó könyv és/vagy film, Anyu legédesebb sütije, na meg persze egy vidám társaság. Az én jelenlegi péntek estém: egy bénán összedobott szendvics, a háttérben suttogó TV és a túlóra. Az egyik munkatársam épp szabin van, egy másik pedig lebetegedett, így én voltam az egyik szerencsés, aki megnyerte magának ezt a szuper csomagot a hétvégére. Úgyhogy most az íróasztalom mellett gubbasztok otthon, papírokat ellenőrzök, rendezgetek és felrögzítek a rendszerbe - nem éppen ez volt a gyerekkori álmom. Jó, persze akkor még állatorvos-énekes-királynő akartam lenni valahol Csodaországban, de tudod, hogy értem.

Míg korábban minden hétre jutott legalább egy program, amit izgatottan várhattam, addig az utóbbi egy évben a napok inkább észrevétlenül suhantak el mellettem. Ha jobban belegondolok, a volt barátom eljegyzése nem is jöhetett volna jobbkor; végre történt valami, ami kirántott ebből a végtelen sodródásból. Mégis, ahogy ott ültem a papír-piramis mellett, nem tudtam nem arra gondolni, hogy minden egyetlen döntés következménye. A véletlenek összekapcsolódtak, láncot formáltak, és úgy alakították az életem, hogy végül itt kössek ki. Vagy épp ellenkezőleg; valójában minden okkal történik?

Vajon mi lett volna, ha nem adom be az önéletrajzom erre a munkahelyre? Vagy ha az utolsó pillanatban nem módosítok a főiskolai sorrenden? Ha egyszer jobbra megyek, és nem balra? Lehet, hogy a képzeletbeli névjegyemen nem a "Tóth Dóri, 25 éves, asszisztens és szingli" felirat virítana, hanem mondjuk "Tóth Dóri, még csak 25, de máris igazgató-helyettes". Bevallom, párszor már az is megfordult a fejemben, hogy ha lenne egy időutazó masinám, visszamennék 2010-be, és szabotálnám az Ádámmal való találkozásomat.

Épp a második évemet kezdtem a főiskolán, és a többi kolis meghívott valami buliba szerda este. Mivel nem volt jobb tervem, igent mondtam, de végül teljesen máshol kötöttem ki: inkább csatlakoztam a szobatársamhoz és bementünk a belvárosba sétálgatni. A visszaút kész káosz volt, ugyanis figyelmetlenségből rossz buszra szálltunk, aztán pedig rohantunk a csatlakozásra, hogy megússzuk a 20 perces szobrozást a megállóban. Nem sokon múlt, hogy végül elértük, így levegő után kapkodva huppantunk le az ülésre – és szemben ott ült Ádám. Emlékszem, még csak nem is tetszett. Hihetetlen, hogy egyetlen óra alatt mennyit változhat az ember véleménye! Miután szóba elegyedtünk, már éreztem, hogy nem csak a buszon leszünk útitársak, hanem az életben is, de persze ezt az infót megtartottam magamnak.

De mi lett volna, ha akkor nem szállunk rossz buszra, és elérjük a korábbit? Vagy ha eggyel több piros lámpát fogunk ki utazás közben, és lekéssük a csatlakozást? Valószínűleg nyugodtan feküdtem volna le aznap éjjel aludni, nem tudva, hogy életem eddigi legnagyobb szerelmét és egyúttal csalódását szalasztottam el. A mély elmélkedésből aztán a telefonom csörgése zökkentett ki.

Pont a főiskolai szobatársam hívott – ez tuti telepátia! Na jó, valójában egész nap hívogatott, úgyhogy lényegében emiatt lapoztam bele a képzeletbeli emlékkönyvembe. Barbiék ma utaztak le nyaralni a Balatonra, és már legalább ötször csörgött rám, hogy csatlakozzak hozzájuk - én meg minimum nyolcszor közöltem vele, hogy határidős munkám van. De róla tudni kell, hogy nem az a könnyen meghátrálós típus.

Tőlem, nekem

Ezúttal már kissé becsiccsentve, de negyed órán keresztül sorolta az indokokat, ami miatt egy jól irányzott mozdulattal le kéne kotornom az asztalról a papírokat, és kocsiba pattanni (nem nagyon érdekelte, hogy nincs is autóm). A "nyár van" és a "nem is voltál még idén szabin" kábé háromszor hangzott el, de persze a kedvenc "a nagymamám is többet bulizik, mint te" sem maradt ki a felsorolásból. Végül kissé durcásan, de elfogadta, hogy a Balatonnak ma este ki kell bírnia nélkülem, viszont holnap úgyis hívni fog még.

Miután kettesben maradtam a papírokkal, a belső monológom ismét felülkerekedett a munkakedvemen. Vajon mikor lettem ennyire anti-partiarc? Persze két hete elmentem bulizni Kittivel, de azt leszámítva kábé a kőkorszakban táncoltam át utoljára az éjszakát. Pedig néhány éve a nyár (és a tél, meg az ősz, meg a tavasz) egyenlő volt a szórakozással; kirándultunk, strandoltunk és moziba jártunk. Aztán ezeket szépen lassan leváltotta a munka, az otthon ücsörgés... Tudom én, hogy ez teljesen normális, nem is bánkódom miatta. De azért ha most találkozhatnék Múlt-Dórival, szívesen adnék neki néhány hasznosabb tanácsot.

  • Először is: negyedennyi pirosító elég lesz. Egy pohár ital után úgyis rögtön bevörösödik az arcod, a sminked miatt pedig sanszos, hogy összetévesztenek egy bohóccal.
  • Másodszor, spórolj egy kicsit többet. Éhesen kerüld el messziről a bevásároló központot, mert olyanokkal is megpakolod a kosarat, amit két hét múlva dobhatsz ki. (Ezt egyébként Jövő-Dórinak is üzenem)
  • Ne vállald el a legelső (nem túl kecsegtető) álláslehetőséget, csak mert attól félsz, hogy nem lesz másik.
  • És végül a legfontosabb: gyűjts emlékeket! Minél boldogabbakat, viccesebbeket. Mondj igent, ne hagyd elsiklani a lehetőségeket.

Oké, várjunk egy pillanatot. Még nekem is feltűnt, hogy ez az utolsó kijelentés mennyire álszentül hangzik. Hiszen a múlton valójában nem tudok változtatni, ellenben a mostani helyzetemre még van némi ráhatásom. És tessék, ahelyett, hogy tényleg igent mondanék, inkább azon morfondírozok, mit kellett volna kicsit másképp csinálnom. Szinte biztos, hogy pár év múlva ugyanezt a tanácsot adnám magamnak. "Felejtsd el a munkát, a csalódásokat és azt a tökfej Ádámot, és szórakozz végre egy kicsit". Aztán persze majd bánkódom azon, hogy nem fogadtam meg őket. De akkor miért vesztegetem itt az időmet egy félig megrágott szendvics és a papírhalom felett?

Mikor, ha nem most?

Az egész annyira hirtelen jött. Öt perce még egy álomvilágban osztogattam a tanácsaimat a nem létező hallgatóságnak, most pedig a szekrényemben keresem a fürdőruhámat. Igen, jól sejted – pakolok a bőröndömbe. Még csak 25 éves vagyok; elég idős ahhoz, hogy önálló döntéseket hozzak, és elég fiatal ahhoz, hogy ezek a döntések spontán őrültségek legyenek. A munka nem megy sehova, de az emlékezetes pillanatokat könnyen elsodorhatja a Balaton.

Úgyhogy kicsivel 10 óra előtt már kint álltam a Déli pályaudvaron, a jeggyel a kezemben. Talán mondanom sem kell, hogy Barbi egyszerre volt nagyon boldog és elképesztően meglepett. Olyannyira, hogy amíg meg nem hallotta a hangosbeszélőt, el sem hitte, hogy tényleg útra kész vagyok. Nem hibáztatom érte, én legalább ennyire értetlenül álltam a helyzet előtt. Szinte már vártam, mikor derül ki, hogy csak bealudtam a munka közben, és egy nagyon valóságos álomba csöppentem.

De ez egyelőre még váratott magára, engem pedig már semmi sem tántoríthatott vissza. Igaz, hogy közel a szeptemberhez, de végre én is eljutok nyaralni egy kicsit. Elvégre a két napos belföldi üdülés is számít, nem igaz?

Folytatás a jövő heti bejegyzésben…

Újratervezés: Szerelem

Utolsó bejegyzés: Amikor a legkevésbé számítasz rá, elkezdődik a Happy End szakasz Utolsó bejegyzés: Amikor a legkevésbé számítasz rá, elkezdődik a Happy End szakasz

60. bejegyzés: Szinglinek lenni nem is olyan könnyű! – a randizás rögös útjain barangolva 60. bejegyzés: Szinglinek lenni nem is olyan könnyű! – a randizás rögös útjain barangolva

59. bejegyzés: Az a bizonyos testvéri szeretet – ezért szuper tesókkal felnőni 59. bejegyzés: Az a bizonyos testvéri szeretet – ezért szuper tesókkal felnőni

58. bejegyzés: Amikor te vagy az utolsó szingli a csapatban... 58. bejegyzés: Amikor te vagy az utolsó szingli a csapatban...

57. bejegyzés: Mese a hétköznapokban – amikor az életed „filmmé” változik 57. bejegyzés: Mese a hétköznapokban – amikor az életed „filmmé” változik

56. bejegyzés: Az élet fiú lakótársakkal – rossz hangulat ellen 56. bejegyzés: Az élet fiú lakótársakkal – rossz hangulat ellen

55. bejegyzés: Csalódás a köbön: amikor a barátnőd az exeddel jön össze… 55. bejegyzés: Csalódás a köbön: amikor a barátnőd az exeddel jön össze…

54. bejegyzés: Amikor a változás szele lavinát borít rád… 54. bejegyzés: Amikor a változás szele lavinát borít rád…

53. bejegyzés: Az albérletkeresés bonyodalmai, és egy új lakótárs felbukkanása 53. bejegyzés: Az albérletkeresés bonyodalmai, és egy új lakótárs felbukkanása

52. bejegyzés: Hétköznapi szupererő – A tiéd mi? 52. bejegyzés: Hétköznapi szupererő – A tiéd mi?

51. bejegyzés: A ház, ami felépített téged – Nosztalgikus utazás a világ legjobb helyére 51. bejegyzés: A ház, ami felépített téged – Nosztalgikus utazás a világ legjobb helyére

50. bejegyzés: Fiúk az életünkből – avagy 8 ex-típus, akit mindenki ismer 50. bejegyzés: Fiúk az életünkből – avagy 8 ex-típus, akit mindenki ismer

47. bejegyzés: Na ne már, Murphy! – Amikor minden egyszerre üt be 47. bejegyzés: Na ne már, Murphy! – Amikor minden egyszerre üt be

46. bejegyzés: Az egyik fél mindig jobban szeret? 46. bejegyzés: Az egyik fél mindig jobban szeret?

44. bejegyzés: Bizalom egy kapcsolatban – Megelőlegezzük, vagy ki kell érdemelni? 44. bejegyzés: Bizalom egy kapcsolatban – Megelőlegezzük, vagy ki kell érdemelni?

43. bejegyzés: Így kezd el megváltozni az életed egy kapcsolat miatt 43. bejegyzés: Így kezd el megváltozni az életed egy kapcsolat miatt

42. bejegyzés: A „majdnem barátnő” státuszban rekedve 42. bejegyzés: A „majdnem barátnő” státuszban rekedve

41. bejegyzés: A rossz emlékek után – Mikor adjunk második esélyt? 41. bejegyzés: A rossz emlékek után – Mikor adjunk második esélyt?

40. bejegyzés: A szerelem tényleg akkor érkezik, amikor nem keresed? 40. bejegyzés: A szerelem tényleg akkor érkezik, amikor nem keresed?

39. bejegyzés: Amikor te tartod a gyertyát… 39. bejegyzés: Amikor te tartod a gyertyát…