30. bejegyzés: 24 óra balszerencse – Amikor semmi sem akar sikerülni…

Írta: ,

Ismered azt az érzést, amikor ébredés után kinyitod a szemed, felkelsz az ágyadból, és noha még csak néhány másodperce vette kezdetét a reggel, máris biztos vagy benne, hogy ez nem a te napod lesz? Amikor úgy tűnik, minden összeesküdött ellened, és a balszerencsés helyzetek lavinaként zúdulnak a nyakadba. Na, ilyenkor az lenne a legkényelmesebb megoldás, ha szimplán visszafeküdnél az ágyadba, és átaludnád az elkövetkező 24 órát – ami persze lehetetlen, hiszen a munka és a többi kötelességed határozottan ellenzi ezt az ötletet. Úgyhogy hatalmas adag elhatározással és negyedennyi jókedvvel, de nekivágsz a rád váró napnak.

Noha már hónapok teltek el azóta, hogy az utolsó ilyen "pech-napomon" átestem, és abban reménykedtem, hogy többet nem is kell kibírnom a 24 órás balszerencsét, szerdán mégis sikerült utolérnie. Ahogy feküdtem reggel az ágyamban (ami persze mindig ilyenkor a legkényelmesebb), az álom és az ébrenlét vékony küszöbén egyensúlyozva, hirtelen észrevettem valami szokatlant: meglepően világos volt odakint. Már épp kezdtem örülni annak, hogy ez is a közeledő tavasz bizonyítéka, amikor rápillantottam az órámra, és bizony rá kellett jönnöm, hogy ez valami egészen másnak a jele. Ugyanis szimplán csak elaludtam...

Miután rájöttem, hogy körülbelül 15 percem van elfogadható külsőt varázsolni magamnak, olyan sebességgel pattantam ki az ágyból, hogy azt még egy versenyautó is megirigyelhette volna (bezzeg a középiskolai tesi órákon leginkább egy csigához tudtam volna hasonlítani magam...)! A reggeli kapkodásnak persze meg is volt az eredménye: felkaptam az első ruhát, ami a kezembe akadt, fésülködni alig volt idő, így összedobtam egy copfot, és a reggelim körülbelül három kanál mogyorókrémben merült ki. Ezek után azt hiszem, nem kérdés, miért is állok fényévekre az álom-alaktól. De nem hagytam, hogy ez a kezdés meghatározza az egész napomat; úgy döntöttem, hogy ettől függetlenül vidáman vágok neki ennek a szerdának, és semmi sem állhat az utamba. Viszont ahogy felkaptam a táskámat, és szélsebesen kiviharzottam az ajtón, az egyik füle beleakadt a kilincsbe, és azzal a lendülettel le is szakadt.

- Oké, ideje beismernem; ez ma nem az én napom... – gondoltam magamban, miközben minden fontos holmimat átszórtam egy másik táskába, és elindultam a munkahelyemre.

Mire megérkeztem a melóba, már majdnem el is feledkeztem erről a "fantasztikus" reggelről, és még azt is sikerült elhitetnem magammal, hogy a balszerencsém ennyiben ki is merült. Persze nem is tévedhettem volna ennél nagyobbat – a felgyorsított ébresztő ugyanis csak a kezdet volt.

Kétbalkezes mutatványok

A délutáni órákban már kezdett eluralkodni rajtam a fáradtság, hiába aludtam a megszokottnál 45 perccel többet. Így hát behoztam magamnak egy bögre kávét, letettem az asztalra, majd egy óvatlan pillanatban sikerült az egészet kiborítanom: méghozzá pont azokra a papírokra, amikkel az elmúlt 3 órában dolgoztam megállás nélkül. Ez remek. Egyszerűen csodálatos. Lelki szemeim előtt már meg is jelent a kép, ahogy este 7-kor még bent gubbasztok az irodában az irathalmaz felett, és még csak nem is számít túlórának, hiszen én voltam kétbalkezes. A jókedvem már tényleg mínuszokban járt.

Nagy szerencsémre viszont még emlékeztem a számok és adatok egy részére, így sikerült a feladatokkal elkészülnöm 6 előtt, és gyorsan el is indulhattam hazafelé – hiszen nem akartam kísérteni a sorsot azzal, hogy még programot is szervezek délutánra. Ki tudja? Amilyen mázlim van, még az is lehet, hogy valamelyik boltban leverek egy egész polcot, mindent egytől egyig összetörök, és a teljes havi fizum látja majd kárát. Aztán persze gyorsan elhessegettem magamtól a gondolatot, nehogy véletlenül kihívásnak vegye a sors, és sikeresen bevonzzam magamhoz a dolgot.

A hazafelé vezető út persze szintén bővelkedett "szórakoztató" eseményekben. Természetesen ülőhely nem volta buszon, na de állóhely is alig: legalább annyian voltunk azon az aprócska helyen, mint egy óriási koncerten, csak épp zene nem volt, és persze a hangulat is messze elmaradt. Cserébe viszont a túl erős fűtés miatt mindenkiről folyt a víz (ingyen szauna), és még kapaszkodni sem kellett, hiszen ennyi szabad helyen amúgy is kihívást jelentene elesni. Utóbbi gondolatomat azonban hamarosan sikerült meghazudtolnom, és bebizonyítani, hogy mégsem olyan lehetetlen az. Amikor ugyanis végre – kétszer annyi menetidő alatt, mert persze miért is ne ilyenkor lenne forgalmi dugó – megérkeztünk az én megállómhoz, és megpróbáltam legalább 10 centiméternyi utat törni az emberek között, hogy leszállhassak, sikeresen megbotlottam a lépcsőn, és szinte "lezuhantam" a megállóba. Még jó, hogy az egyensúlyomat meg tudtam tartani, így nem estem el, de ettől függetlenül igyekeztem minél gyorsabban eltűnni bénázásom színhelyéről, olyan magabiztosságot színlelve, mintha én minden buszról így szállnék le.

A nevetés a lényeg

Ahogy beléptem a lakásom ajtaján, végre nyugodtan fellélegezhettem, abban a biztos meggyőződésben, hogy ennyi volt. Vége. A balszerencse-áradat lezárult, és minden visszatérhet a megszokott kerékvágásba. Csakhogy sejtettem én, hogy valójában ezek a napok akkor érnek véget igazán, ha már lefeküdtél aludni – én pedig még nem voltam álmos. Inkább a konyha felé vettem az irányt, hogy főzzek valami egyszerűt, és közben megnézzek egy részt valamelyik vicces sorozatomból. Hogy mi lett a vége ennek a "mutatványnak?" Ott felejtettem magam a tévé előtt, így persze odaégett a tésztám fele, a bolognai szószt túlfűszereztem, és mosogatás közben sikerült megrepesztenem a kedvenc poharamat is. És ez még nem minden; ahogy elindultam a fürdőbe, hogy vegyek egy hatalmas zuhanyt, rá kellett jönnöm, hogy valamikor a nap folyamán sikerült beleülnöm egy csokiba – a farmerom hátulján ugyanis ott virított egy barna folt (de még csak nem is kicsi).

És ez volt az a pillanat, amikor végiggondoltam az egész napomat: a nehézkes reggelt, a kiöntött kávét, a plusz munkát, a "kalandos" tömegközlekedést, a főzést, és a gatyámon tündöklő barna foltot (bele se merek gondolni, mit hihettek az emberek). Nem bírtam tovább, egyszerűen elnevettem magam. Az egész nap annyira hihetetlen és abszurd volt, hogy már nem volt kedvem idegeskedni miatta; egyszerűen csak mosolyogtam, és úgy döntöttem, inkább elmesélem a legjobb barátaimnak, akik biztosan jól fognak szórakozni rajta (együttérzés helyett természetesen). De ezt egy cseppet sem bántam, ugyanis a pech-napomnak vége lett. Tudtam, hogy hamarosan lefekszem aludni, és ezzel egy időre "letudtam" a balszerencsés 24 órákat, amik, azt hiszem, tényleg elkerülhetetlenek.

Időnként mindenkit megtalálnak, és a nap közepe felé (sőt, néha a legelején) már annyira biztosak vagyunk abban, hogy csupa rossz dolog fog történni velünk, hogy természetesen be is vonzzuk őket. Kétbalkezes helyzetek és kínos szituk – sokan azt mondják, hogy egy kis szemléletváltással a legrosszabb napokból is képesek vagyunk tökéletest varázsolni. De néha inkább sodródunk az árral, és kivárjuk, hogy végre lefeküdjünk aludni, és reggel új lappal indítsunk.

Akárhogy is történik, egy biztos: ha a nap végén, minden rossztól függetlenül is képes vagy nevetni magadon és a helyzeteden, tuti, hogy hatalmas lelkierővel rendelkezel. Lehet, hogy azért fogjuk ki néha ezeket a pech-napokat, hogy – még ha tudtunkon kívül is – de bebizonyítsuk magunknak, akkor is vidámak tudunk maradni, ha egy rövid időre az egész világ összeesküszik ellenünk. És bár nagyon örültem, hogy túl vagyok az egész napon, mégis, ez a gondolat akkora nyugalommal töltött el, hogy lefekvés után 5 perccel már az igazak álmát aludtam.

Újratervezés: Szerelem

Utolsó bejegyzés: Amikor a legkevésbé számítasz rá, elkezdődik a Happy End szakasz Utolsó bejegyzés: Amikor a legkevésbé számítasz rá, elkezdődik a Happy End szakasz

60. bejegyzés: Szinglinek lenni nem is olyan könnyű! – a randizás rögös útjain barangolva 60. bejegyzés: Szinglinek lenni nem is olyan könnyű! – a randizás rögös útjain barangolva

59. bejegyzés: Az a bizonyos testvéri szeretet – ezért szuper tesókkal felnőni 59. bejegyzés: Az a bizonyos testvéri szeretet – ezért szuper tesókkal felnőni

58. bejegyzés: Amikor te vagy az utolsó szingli a csapatban... 58. bejegyzés: Amikor te vagy az utolsó szingli a csapatban...

57. bejegyzés: Mese a hétköznapokban – amikor az életed „filmmé” változik 57. bejegyzés: Mese a hétköznapokban – amikor az életed „filmmé” változik

56. bejegyzés: Az élet fiú lakótársakkal – rossz hangulat ellen 56. bejegyzés: Az élet fiú lakótársakkal – rossz hangulat ellen

55. bejegyzés: Csalódás a köbön: amikor a barátnőd az exeddel jön össze… 55. bejegyzés: Csalódás a köbön: amikor a barátnőd az exeddel jön össze…

54. bejegyzés: Amikor a változás szele lavinát borít rád… 54. bejegyzés: Amikor a változás szele lavinát borít rád…

53. bejegyzés: Az albérletkeresés bonyodalmai, és egy új lakótárs felbukkanása 53. bejegyzés: Az albérletkeresés bonyodalmai, és egy új lakótárs felbukkanása

52. bejegyzés: Hétköznapi szupererő – A tiéd mi? 52. bejegyzés: Hétköznapi szupererő – A tiéd mi?

51. bejegyzés: A ház, ami felépített téged – Nosztalgikus utazás a világ legjobb helyére 51. bejegyzés: A ház, ami felépített téged – Nosztalgikus utazás a világ legjobb helyére

50. bejegyzés: Fiúk az életünkből – avagy 8 ex-típus, akit mindenki ismer 50. bejegyzés: Fiúk az életünkből – avagy 8 ex-típus, akit mindenki ismer

47. bejegyzés: Na ne már, Murphy! – Amikor minden egyszerre üt be 47. bejegyzés: Na ne már, Murphy! – Amikor minden egyszerre üt be

46. bejegyzés: Az egyik fél mindig jobban szeret? 46. bejegyzés: Az egyik fél mindig jobban szeret?

44. bejegyzés: Bizalom egy kapcsolatban – Megelőlegezzük, vagy ki kell érdemelni? 44. bejegyzés: Bizalom egy kapcsolatban – Megelőlegezzük, vagy ki kell érdemelni?

43. bejegyzés: Így kezd el megváltozni az életed egy kapcsolat miatt 43. bejegyzés: Így kezd el megváltozni az életed egy kapcsolat miatt

42. bejegyzés: A „majdnem barátnő” státuszban rekedve 42. bejegyzés: A „majdnem barátnő” státuszban rekedve

41. bejegyzés: A rossz emlékek után – Mikor adjunk második esélyt? 41. bejegyzés: A rossz emlékek után – Mikor adjunk második esélyt?

40. bejegyzés: A szerelem tényleg akkor érkezik, amikor nem keresed? 40. bejegyzés: A szerelem tényleg akkor érkezik, amikor nem keresed?

39. bejegyzés: Amikor te tartod a gyertyát… 39. bejegyzés: Amikor te tartod a gyertyát…