21. bejegyzés: Az egyedüllét szépségei: kettesben a gondolataiddal

Írta: ,

Mindig is irigyeltem azokat az embereket, akik teljesen egyedül nekivágnak a nagyvilágnak, és mindenféle izgalmas kalandba keverednek. Sőt, már azokra is nagy adag csodálattal nézek, akik képesek úgy beülni például a moziba, hogy társaságként csak egy doboz popcornt és üdítőt visznek magukkal.

Ugyanis nem tudom, mások hogy vannak vele, de én mindig egy kicsit elveszettnek érzem magam, ha egyedül vagyok kénytelen megebédelni, vagy több órás bevásárló körútra indulni. Jó, persze az esetek többségében csak szimplán megrándítom a vállam, mint akit egy cseppet sem érdekel, de azért jobban örülnék egy kis társaságnak.

És most – kivételesen – nem arra gondolok, milyen klassz lenne megtalálni Mr. Tökéletest, hogy aztán minden nap romantikus pikniket szervezzünk a parkban. A tündérmesékből már nagyjából kinőttem, és a múlt heti beszélgetésem Andival ráébresztett arra, hogy mennyire imádok szingli lenni. Meg egyébként is, túl hideg van a piknikekhez, ezen tervemhez majd visszatérek inkább a nyáron. A lényeg, hogy egyik nap belém villant: mióta véget ért a kapcsolatom Ádámmal (és bár akkor esküdni mertem volna, hogy lelassították az idő kerekét, észrevétlenül eltelt kb. 10 hónap), a szabadidőm többségében igyekeztem társaságban lenni.

Oké, társaság alatt eleinte telesírt papírzsepiket és az ágyamat értettem, de aztán utóbbival egy idő után ellenségek lettünk, hiszen az álmaimban újra és újra a volt barátom mellett találtam magam. Így hát következett a B terv: hogy lekössem a figyelmem, megpróbáltam programot programra halmozni, és minden erőmmel arra koncentrálni, hogy az új emlékeim szépen lassan elfoglalják a régiek helyét. Minden héten elmentem bulizni, mert úgy éreztem, meg kell mutatnom az exemnek, mennyire beindult az életem a szakításunk óta. Aztán elkövettem azt a hibát, amit szinte minden megtört szívű lány, aki véletlenül túl sok alkoholt ivott, és még nem törölte ki a volt barátja telefonszámát. A részleteket azóta is gőzerővel próbálom kiradírozni a fejemből, de azt valószínűleg sosem felejtem el, mennyire kínos beszélgetés volt. Komolyan megfordult a fejemben, hogy kiköltözöm Alaszkába, és nevet változtatok.

Ezek után alaposan visszavettem az iramból, és néhány hét múlva egy idegőrlő mókuskerékben találtam magam, amiből Ádám eljegyzése rángatott ki – és a többit már talán te is tudod. Az Újratervezős listámmal kimásztam a gödörből, de egy biztos: a mai napig utálok egyedül lenni. De tényleg. Olyannyira, hogy a háttérben folyamatosan szól a tévé, különben úgy érzem magam, mint a Legenda vagyok című film főszereplője. Teljesen egyedül. Emiatt aztán van, hogy órákba telik elaludnom – a gondolataimmal ugyanis csak ilyenkor maradok kettesben, és hát hogy is mondjam, altatónak elég gyengék. Így hát úgy döntöttem, legyen ez a kihívásom erre a hétre: az elkövetkező néhány napban megpróbálom élvezni az egyedüllétet.

Helyzetjelentés pár nappal későbbről

Nos, így péntekre egy dolgot magabiztosan kijelenthetek: az álomba szenderülési időmet jelentősen lecsökkentette a tervem! Na de ne rohanjunk ennyire előre.

A hét első felében csak apróbb változtatásokat ütemeztem be. Első körben kizártam az alapzajt: nem kapcsoltam be a háttérben a tévét csak azért, hogy amikor a konyhában próbálok tésztát főzni, ne érezzem magam totál egyedül. Ez persze rövidesen ahhoz vezetett, hogy elképesztően unatkozni kezdtem. Aztán énekelgetni. Majd hangosan magamban beszélni. Még szerencse, hogy vastagok a függönyök, és egyetlen szembeszomszéd sem látta őrületes mutatványomat. Aztán nem sokkal később beindultak a gondolataim, amiket szinte észre sem vettem egész nap – hiszen 8 órában a munkatársaimmal és az ő véleményeikkel voltam összezárva.

Kb. egy óra múlva érdekes dolog jutott eszembe, köszönhetően a saját magammal folytatott diskurzusnak. Egy szakítás után folyamatosan felidéződnek bennünk a régi szép dolgok, a kapcsolat biztonsága – és valamilyen oknál fogva az agyunk úgy érzékelteti velünk, hogy az volt a jó időszak. A kényelmes. A védelmező. Ellenben a mostanival, amit rossznak tart. Magányosnak. És aztán persze nem csoda, hogy rögtön eluralkodik rajtunk a búskomorság, hiszen hiába voltunk boldogok egykor, ha most már nincs így. De vajon miért van ez? Miért érezzük úgy, hogy egyedül lenni olyan szörnyű dolog, és miért vágyódunk vissza egy olyan kapcsolatba, amit valójában csak az emlékeink szépítenek meg?

Hiszen egyedül lenni egyáltalán nem olyan borzalmas, mint azt úton-útfélen halljuk. Ha jobban belegondolunk, a nap felében (legalábbis amit ébren töltünk belőle), másokkal vagyunk körülvéve. Munkatársakkal, barátokkal, ismeretlenekkel. Emiatt folyamatosan belefektetjük az energiát abba, hogy beszélgessünk velük, jó hangulatot teremtsünk, nagyjából kitaláljuk a véleményüket – egy randinál pedig ez csak megduplázódik. Nem csoda, ha estére olyan fáradtak leszünk, hogy nincs erőnk egyedül maradni a gondolatainkkal. Pedig lehet, hogy pont erre lenne szükségünk a feltöltődéshez.

Amikor a harmadik napomnál jártam, úgy éreztem, hogy muszáj kiírnom magamból egy naplóba minden gondolatomat. Hirtelen annyi mondanivalóm volt! Munkahelyi tervek a jövőre nézve (természetesen jó kis fizetéssel), párkapcsolati ötletek a jelenben (nincs több reménytelen álmodozás!), és néhány hiba, amit nem szeretnék elkövetni többet (a frufrumat soha többé nem vágom le saját magamnak). Aztán persze amikor visszaolvastam, az egész badarságnak tűnt, de ez nem számít: úgy éreztem, hogy megkönnyebbült a lelkem. Plusz egyébként sem terveztem könyv formájában kiadni...

Meglepetésvendégek

Csütörtök délután úgy döntöttem, nekivágok a belvárosnak egyedül. Elsétáltam a karácsonyi vásárba, vettem egy forralt bort – mert a kezem már hidegebb volt, mint a fagyasztóm a konyhában – és csak nézelődtem. Mivel nem volt mellettem senki, aki folyamatosan szóval tartott volna, sikerült átgondolnom egy rakat kérdést. Például, mit vegyek a családomnak karácsonyra, milyen sütit kéne sütni az ünnepekre, és hogy melyik sorozatomat nézzem meg ma este lefekvés előtt. Persze ezek elsőre jelentéktelennek tűnnek, de valójában rég éreztem magam ennyire harmonikusan – és egyáltalán nem voltam elveszett. Egy 25 éves lány vagyok, aki talpra állt élete legnagyobb csalódásából, továbblépett, dolgozik, és nem fél egyedül lenni. Sokan semmiségnek tartják ezt, de aki lépett már ki komoly kapcsolatból, pontosan tudja, milyen hatalmas előrelépés ez.

De azért be kell vallanom, a kihívás ezúttal csak péntek estig tartott, ugyanis váratlanul beállított hozzám Kitti és Bence. Ami nem kicsit ért váratlanul, tekintve, hogy ők ketten nincsenek is annyira jó barátságban, mint... hát, mint én bármelyikükkel.

– Összefutottunk a metrón, és Kitti megemlítette, miért vagy olyan elérhetetlen telefonon a héten. Úgyhogy gondoltam ezen ideje változtatni, elvégre a péntek estét nem töltheted egyedül fejtette ki bővebben Bence a történetet, miután lehuppant a kanapéra.
– Kitti, komolyan elmondtad neki?
– Nem mondtad, hogy hétpecsétes titok
érkezett a válasz legjobb barátnőmtől, egy pezsgős kupak pukkanásának kíséretében.

Az este innentől kezdve tényleg nagyon jól telt. Beszélgettünk, viccelődtünk, és megnéztünk egy szörnyen béna filmet – tökéletes lezárása volt az elmúlt napoknak. Mert bár a kihívásom ezzel a ponttal véget is ért, mégis sokat tanultam belőle. Néha hagynunk kell, hogy csend vegyen körül minket, és végre meghalljuk a gondolatainkat. A véleményünket, amit nem befolyásol a környezetünk vagy az ismerőseink. De közben meg kell találni az egyensúlyt is, amiben sikerül időt szakítani a barátokra, akik képesek szó nélkül beállítani hozzád, mert nem akarják, hogy egyedül legyél. És bár egyedül lenni egyáltalán nem rossz dolog, bevallom, nincs annál boldogabb pillanat, mint mikor a legjobb barátaiddal együtt nevettek addig, amíg belefájdul a hasatok. De ezt csak akkor vagyunk képesek igazán értékelni, ha megtanuljuk, milyen érzés egyedül lenni – saját magunkkal.

Újratervezés: Szerelem

Utolsó bejegyzés: Amikor a legkevésbé számítasz rá, elkezdődik a Happy End szakasz Utolsó bejegyzés: Amikor a legkevésbé számítasz rá, elkezdődik a Happy End szakasz

60. bejegyzés: Szinglinek lenni nem is olyan könnyű! – a randizás rögös útjain barangolva 60. bejegyzés: Szinglinek lenni nem is olyan könnyű! – a randizás rögös útjain barangolva

59. bejegyzés: Az a bizonyos testvéri szeretet – ezért szuper tesókkal felnőni 59. bejegyzés: Az a bizonyos testvéri szeretet – ezért szuper tesókkal felnőni

58. bejegyzés: Amikor te vagy az utolsó szingli a csapatban... 58. bejegyzés: Amikor te vagy az utolsó szingli a csapatban...

57. bejegyzés: Mese a hétköznapokban – amikor az életed „filmmé” változik 57. bejegyzés: Mese a hétköznapokban – amikor az életed „filmmé” változik

56. bejegyzés: Az élet fiú lakótársakkal – rossz hangulat ellen 56. bejegyzés: Az élet fiú lakótársakkal – rossz hangulat ellen

55. bejegyzés: Csalódás a köbön: amikor a barátnőd az exeddel jön össze… 55. bejegyzés: Csalódás a köbön: amikor a barátnőd az exeddel jön össze…

54. bejegyzés: Amikor a változás szele lavinát borít rád… 54. bejegyzés: Amikor a változás szele lavinát borít rád…

53. bejegyzés: Az albérletkeresés bonyodalmai, és egy új lakótárs felbukkanása 53. bejegyzés: Az albérletkeresés bonyodalmai, és egy új lakótárs felbukkanása

52. bejegyzés: Hétköznapi szupererő – A tiéd mi? 52. bejegyzés: Hétköznapi szupererő – A tiéd mi?

51. bejegyzés: A ház, ami felépített téged – Nosztalgikus utazás a világ legjobb helyére 51. bejegyzés: A ház, ami felépített téged – Nosztalgikus utazás a világ legjobb helyére

50. bejegyzés: Fiúk az életünkből – avagy 8 ex-típus, akit mindenki ismer 50. bejegyzés: Fiúk az életünkből – avagy 8 ex-típus, akit mindenki ismer

47. bejegyzés: Na ne már, Murphy! – Amikor minden egyszerre üt be 47. bejegyzés: Na ne már, Murphy! – Amikor minden egyszerre üt be

46. bejegyzés: Az egyik fél mindig jobban szeret? 46. bejegyzés: Az egyik fél mindig jobban szeret?

44. bejegyzés: Bizalom egy kapcsolatban – Megelőlegezzük, vagy ki kell érdemelni? 44. bejegyzés: Bizalom egy kapcsolatban – Megelőlegezzük, vagy ki kell érdemelni?

43. bejegyzés: Így kezd el megváltozni az életed egy kapcsolat miatt 43. bejegyzés: Így kezd el megváltozni az életed egy kapcsolat miatt

42. bejegyzés: A „majdnem barátnő” státuszban rekedve 42. bejegyzés: A „majdnem barátnő” státuszban rekedve

41. bejegyzés: A rossz emlékek után – Mikor adjunk második esélyt? 41. bejegyzés: A rossz emlékek után – Mikor adjunk második esélyt?

40. bejegyzés: A szerelem tényleg akkor érkezik, amikor nem keresed? 40. bejegyzés: A szerelem tényleg akkor érkezik, amikor nem keresed?

39. bejegyzés: Amikor te tartod a gyertyát… 39. bejegyzés: Amikor te tartod a gyertyát…