19. bejegyzés: Egy váratlan éjszaka eseményei: amikor újra felbukkan az ex…

Írta: ,

Valahol azt hallottam, hogy sosem szabad megfeledkezni az exedről. Még egy pillanatra sem, mert amint továbblépsz, amint elérsz arra a szintre, hogy heteken át eszedbe sem jut, garantáltan felbukkan az életedben. Nem is tudom, talán Carrie mondta a Szex és New York-ban, amit a szakításom után elejétől a végéig újrapörgettem. Akkoriban ki sem mozdultam a lakásból; minden erőmmel azon voltam, hogy képes legyek begyógyítani a lelkem a vicces beszólásaikkal és a szerelemmel kapcsolatos gondolatokkal, amelyekkel maximálisan azonosulni tudtam.

Aztán miután megláttam a Facebookon, hogy a volt barátom eljegyezte a barátnőjét, megírtam a listámat, ami képes volt kimozdítani engem ebből a nagyon mély gödörből. Nem állítom, hogy könnyű volt továbblépni, hiszen nem csak egy fontos személyt vesztettem el, hanem a közös jövőnkbe vetett álmaimat is. Amiben addig olyan biztos voltam, köddé vált, és teljesen egyedül maradtam, nem tudva, melyik irányba induljak el. Persze akkor úgy gondolkodtam a helyzetről, mint minden megtört szívű lány: féltem, hogy sosem múlik el a fájdalom, és eldöntöttem, hogy többé nem leszek szerelmes. Aztán hetekig csak azon morfondíroztam, vajon mit rontottam el, hogy végül kisétált az ajtón? Mivel érdemeltem ki azt, hogy elveszítsem?

Végül akkor jöttem rá a megoldásra, amikor már egyáltalán nem számított. Nem rontottam én el semmit. Nem vesztettem semmit (maximum időt az életemből). Életünknek egy olyan szakaszán találkoztunk, amikor mindketten "ugyanott" tartottunk lelkileg és érzelmileg, az évek során viszont egyikőnk másik irányba indult el, és többé nem fértünk meg egymás mellett. Inkább ő veszítette el azt a lányt, aki a végsőkig kitartott volna mellette. Miután sikeresen lezártam magamban a közös múltunkat, rengeteg vicces, emlékezetes és különleges élménnyel gazdagodtam, és nemrég azon kaptam magam, hogy ezer éve nem jutott eszembe Ádám. Minden tökéletes volt. Igaz, hogy szingli voltam, amit az ismerőseim nem győztek az orrom alá dörgölni, de régen éreztem magam ennyire szabadnak és gondtalannak. Aztán kedd este valami olyan történt, amiről néhány hónappal ezelőtt még lelkesen álmodoztam, mára azonban már meg sem fordult a fejemben...

A váratlan vendég

Az a csütörtöki nap is ugyanúgy indult, mint a többi. Hulla fáradtan bújtam ki a takaró alól, bementem dolgozni, majd hazajöttem, és megpróbáltam éjfél előtt ágyba bújni (persze ismételten sikertelenül). Aztán az éjszaka közepén felriadtam az alvásból, méghozzá arra, hogy csörög a telefonom. Kezdetben azt hittem, csak álmodok; kicsit még bele is szűrődött a képzeletembe a zene, így még nehezebb volt felfognom, hogy ezúttal a valóságban zajlanak az események. Ráadásul hajnali fél 3-kor.

Rápillantottam a telefonomra, és egy számomra ismeretlen szám villant fel a kijelzőn. Persze az első gondolatom rögtön az volt, hogy valami nagyon rossz dolog történt, így szélsebesen nyomtam rá a zöld gombra, miközben próbáltam elhessegetni magamtól a rémisztő gondolatokat.

– Hallo?
– Szia, Dóri... Felébresztettelek? – szólt bele egy férfihang a telefonba, én pedig nem tudtam eldönteni, hogy viccel vagy sem. Elvégre mit csinálhatna az ember hétköznap fél3-kor?
– Kivel beszélek?
– Kitörölted a számom? Ádám vagyok.

És itt megfagyott a levegő. Egy szó sem jött ki a torkomon. Teljesen ledöbbentem, hiszen tél óta egyetlen egyszer beszéltünk, akkor is csak a véletlennek köszönhetően. És jó volt ez így. Nem akartam tudni, mi történik az életében. Hiszen még arra is rávettem magam, hogy töröljem Facebookról, és a telefonszámától is megszabadultam, arra az esetre, ha egy italozós estén eszembe jutnának a közös emlékeink. Erre felhív, az éjszaka kellős közepén.

– Ádám? Nem is tudok mit mondani. Miért hívtál? Ráadásul ilyenkor. Baj van?
– Hááát, mondhatjuk úgy is. Itt vagyok a környékeden, felugornék beszélgetni hozzád.

Tessék? Na nem, erről szó sem lehet. Kettesben az exemmel a lakásomban, az éjszaka közepén? Nem rémlik egyetlen film sem, amiben ez a dolog végül jól sült volna el. Már épp próbáltam félbeszakítani, amikor közölte, hogy még emlékszik a kapukódra, és 10 percben belül itt lesz. Majd lerakta a telefont. Én pedig ott ültem az ágy szélén, kócos hajjal, pizsamában, és próbáltam meggyőzni magam arról, hogy ez bizony egy szörnyen élethű rémálom volt, amiből mindjárt fel is ébredek. De hiába csíptem meg a karomat kétszer is, semmi sem változott.

Úgyhogy tíz perc alatt sikerült végrehajtanom egy olyan manővert, amit magam sem tudok, hogy csináltam. Átöltöztem, rendbe hoztam a frizurám, feltettem egy pici sminket (hogy legalább vállalható külsőm legyen), és elpakoltam azt a sok ruhát és egyéb holmit, amit lazán szétdobáltam a szobámban, mert nem számítottam hajnali fél 3-kor egyetlen expasimra sem.

Aztán csengettek az ajtón, én pedig kilestem a kukucskálón. Annyira deja vu érzésem támadt, hiszen ott állt az a srác, akibe éveken át fülig szerelmes voltam. Hirtelen úgy éreztem magam, mintha visszautaztam volna az időben oda, amikor ez a pillanat természetes volt számunkra, és minden héten megismétlődött. Most pedig fogalmam sincs, hogy viselkedjek vele szemben. Ahogy kinyitottam az ajtót, rá kellett jönnöm, hogy ő is zavarban van, már a köszönés miatt is. Elég egy sima helló, vagy adjon egy üdvözlő puszit, mint ahogy a barátoknak is szoktak az emberek?

Mi lett volna, ha…?

Az este ezt követően elég szürreálisan alakult, és komolyan megfordult a fejemben néhányszor, hogy mindjárt besétál egy stáb kamerákkal felszerelkezve, és együtt nevetünk majd azon, mennyire megvicceltek. Persze azt az apró részletet leszámítva, hogy nem sok móka van ebben a szituban. Ádám leült a kanapéra, és szépen lassan elmesélte, milyen okok miatt kötött ki az én lakásomon. A menyasszonyával, Enikővel az utóbbi időben elég gyakran összekaptak, néha olyan értelmetlen apróságokon, amik visszatekintve kifejezetten nevetségesnek hangzanak most.

De ma mindkettőjüknek rossz napja volt, és órákon át vitatkoztak, aminek az lett a vége, hogy Ádám se szó se beszéd lelépett otthonról. És én voltam az első személy, akit felhívott. Nem akartam félbeszakítani, de szívesen megosztottam volna vele szerény véleményemet, miszerint ezzel a tettével valószínűleg csak még jobban kihúzza a gyufát Enikőnél.

– Rájöttem, mennyire igaz az a mondás, hogy csak akkor jössz rá, mid van, ha már elveszítetted – szólalt meg egy hosszabb csend után. – Nagyon szeretem a menyasszonyomat, de akarva-akaratlanul eszembe jut néha, vajon mi lenne most velünk, ha megbeszéltük volna a problémákat?

Egykor rengeteg válaszom lett volna erre a kérdésre. Most viszont az egész lényegtelennek tűnt. Mi lett volna, ha... Valószínűleg ugyanez. Szakítottunk volna, mert nem illettünk egymáshoz hosszú távon – az egyetlen különbség az, hogy mikor. Lehet, hogy 1 év múlva. Lehet, hogy 10. De a végeredmény egy szemernyit sem változott volna. Úgy tűnik, ezzel Ádám is egyetértett, mert csak bólogatott, miközben meredten bámult a falra. Én pedig csak arra tudtam gondolni, hogy milyen jó lenne visszabújni az ágyba, és lélekgyógyítgatás helyett végre pihenni egy kicsit. Szóval, kezembe vettem az irányítást.

– Figyelj, pontosan mit keresel itt? Ne érts félre, nem szeretnék udvariatlan lenni, de mindketten továbbléptünk. Te megnősülsz hamarosan, én pedig ezt elfogadtam. Láttalak titeket online és élőben is; tudom, hogy boldogok lesztek együtt. Csak hullámvölgybe kerültetek, de nem lehetetlen kimászni belőle. Ehhez viszont ott kell lenned vele. És nem itt, velem. Sokszor a problémákat az váltja ki, hogy az egyik fél nem érzi szeretve magát. Nem érzi úgy, hogy odafigyelnek rá, és lehet, hogy nálatok is ez a gond. Menj haza, Ádám!

Nagyon büszke voltam magamra, hogy bármiféle szemrebbenés nélkül végig tudtam mondani a hirtelen jött monológot, mert az igazat megvallva nem teljesen tükrözték az érzéseimet. A volt barátom ezért a lányért dobott engem, és hogy őszinte legyek, egy kicsit sem érdekelt, Enikő mennyire érzi jól magát mellette. De Ádám mégis csak az életem része volt. Hiába a rossz emlékek, tudom, hogy a szíve mélyén egy rendes srác, aki megérdemli a boldogságot.

Kábé fél órával később már egyedül voltam a szobámban, és próbáltam álomba szenderülni, de nem igazán ment jól a dolog. Folyton az este részletein járt az eszem, és azon, hogy ha ebben a pillanatban elaludnék, még aludhatnék kábé 2 órát, mielőtt megszólalna az ébresztőóra. Aztán rájöttem valami érdekesre. Amikor találkozol az exeddel (akár direkt, akár véletlenül), kétféle befejezése lehet a dolognak. Az egyik, hogy teljesen felkavar, előtörnek belőled az érzések, és kezdheted előröl az egész továbblépés-kúrát. Vagy rájössz, hogy már tényleg nem jelent semmit.

Nincsenek szerelmes gondolatok, könnyek és nyomás a mellkasodon, hiszen tudod, hogy mindent magad mögött hagytál. És én biztosan kijelenthetem, hogy a második csoportba tartozom. Eddig is tudtam, de a mai este csak megerősített ebben. Néha a sors furcsa játékot űz; megadja neked, amire vágytál, de nem akkor, amikor szeretnéd. És ilyenkor jössz rá igazán, hogy amit annyira akartál, tényleg nem az, amire szükséged volt.

Újratervezés: Szerelem

Utolsó bejegyzés: Amikor a legkevésbé számítasz rá, elkezdődik a Happy End szakasz Utolsó bejegyzés: Amikor a legkevésbé számítasz rá, elkezdődik a Happy End szakasz

60. bejegyzés: Szinglinek lenni nem is olyan könnyű! – a randizás rögös útjain barangolva 60. bejegyzés: Szinglinek lenni nem is olyan könnyű! – a randizás rögös útjain barangolva

59. bejegyzés: Az a bizonyos testvéri szeretet – ezért szuper tesókkal felnőni 59. bejegyzés: Az a bizonyos testvéri szeretet – ezért szuper tesókkal felnőni

58. bejegyzés: Amikor te vagy az utolsó szingli a csapatban... 58. bejegyzés: Amikor te vagy az utolsó szingli a csapatban...

57. bejegyzés: Mese a hétköznapokban – amikor az életed „filmmé” változik 57. bejegyzés: Mese a hétköznapokban – amikor az életed „filmmé” változik

56. bejegyzés: Az élet fiú lakótársakkal – rossz hangulat ellen 56. bejegyzés: Az élet fiú lakótársakkal – rossz hangulat ellen

55. bejegyzés: Csalódás a köbön: amikor a barátnőd az exeddel jön össze… 55. bejegyzés: Csalódás a köbön: amikor a barátnőd az exeddel jön össze…

54. bejegyzés: Amikor a változás szele lavinát borít rád… 54. bejegyzés: Amikor a változás szele lavinát borít rád…

53. bejegyzés: Az albérletkeresés bonyodalmai, és egy új lakótárs felbukkanása 53. bejegyzés: Az albérletkeresés bonyodalmai, és egy új lakótárs felbukkanása

52. bejegyzés: Hétköznapi szupererő – A tiéd mi? 52. bejegyzés: Hétköznapi szupererő – A tiéd mi?

51. bejegyzés: A ház, ami felépített téged – Nosztalgikus utazás a világ legjobb helyére 51. bejegyzés: A ház, ami felépített téged – Nosztalgikus utazás a világ legjobb helyére

50. bejegyzés: Fiúk az életünkből – avagy 8 ex-típus, akit mindenki ismer 50. bejegyzés: Fiúk az életünkből – avagy 8 ex-típus, akit mindenki ismer

47. bejegyzés: Na ne már, Murphy! – Amikor minden egyszerre üt be 47. bejegyzés: Na ne már, Murphy! – Amikor minden egyszerre üt be

46. bejegyzés: Az egyik fél mindig jobban szeret? 46. bejegyzés: Az egyik fél mindig jobban szeret?

44. bejegyzés: Bizalom egy kapcsolatban – Megelőlegezzük, vagy ki kell érdemelni? 44. bejegyzés: Bizalom egy kapcsolatban – Megelőlegezzük, vagy ki kell érdemelni?

43. bejegyzés: Így kezd el megváltozni az életed egy kapcsolat miatt 43. bejegyzés: Így kezd el megváltozni az életed egy kapcsolat miatt

42. bejegyzés: A „majdnem barátnő” státuszban rekedve 42. bejegyzés: A „majdnem barátnő” státuszban rekedve

41. bejegyzés: A rossz emlékek után – Mikor adjunk második esélyt? 41. bejegyzés: A rossz emlékek után – Mikor adjunk második esélyt?

40. bejegyzés: A szerelem tényleg akkor érkezik, amikor nem keresed? 40. bejegyzés: A szerelem tényleg akkor érkezik, amikor nem keresed?

39. bejegyzés: Amikor te tartod a gyertyát… 39. bejegyzés: Amikor te tartod a gyertyát…