11. bejegyzés: Lélekterápia az őszi búskomorság ellen: egy elfelejtett barátság

Írta: ,

Minden szeptemberben elérkezik egy pont, amikor rá kell jönnöm, hogy a nyárra betervezett, de folyamatosan elhalogatott programoknak végleg búcsút kell intenem. Pedig idén tényleg óriási elhatározásokkal vetettem bele magam a 30 fokos melegbe: kiolvasok egy csomó könyvet a napozóágyban koktélozva, körbekirándulom a Plitvicei-tavakat, és minden hétvégén találkozom a barátaimmal. Aztán hipp-hopp azon kaptam magam, hogy villanyt kell kapcsolnom a lakásban, mikor hazamegyek a melóból 7-kor, és a szekrény mélyére süllyesztem a strandpapucsomat.

És valamilyen furcsa oknál fogva ilyenkor mindig eluralkodik rajtam az őszi búskomorság. Persze tudom én, hogy ennek az évszaknak is vannak rejtett szépségei (például óraátállításnál az a bizonyos plusz egy óra alvás kifejezetten szimpatikus), de ennyivel azért még nem sikerült levennie a lábamról. Állandóan fúj a szél, gyülekeznek a zivatarok – most őszintén, kinek van kedve ilyenkor kimozdulni otthonról? Így hát a héten kihagytam a szokásos tornámat, és lemondtam a találkozót Kittivel, mindezt azért, hogy a lakásban unatkozzak egyedül. Eszméletlen jó program, mondhatom... De még így sem sikerült rávennem magam bármi hasznosra.

Kedd este már filmet nézni sem volt kedvem, így hát elkezdtem rendet rakni az íróasztalomon, és egy papírkupac alján rátaláltam a nyár eleji listámra. Bevallom, kicsit szentimentális hangulatba kerültem. Mielőtt összeírtam volna azt az öt pontot, a lelkivilágom romokban hevert, és már-már biztos voltam abban, hogy ez bizony az örökkévalóságig így is marad. Erre tessék! Egy kis elhatározással és baráti segítséggel kimozdultam a csigaházamból, sőt, még a volt barátommal is szembe tudtam nézni (remegő lábakkal és a világ legbénább monológjával, de az is valami). A régi és a mostani Dóri között fényévnyi távolságok vannak, és eszem ágában sincs visszafelé haladni az úton. Így hát újabb elhatározásra jutottam: nemcsak hogy folytatni fogom az átalakulást, de motiválom magam néhány kihívással!

Legelőször is, megváltoztatok valamit a külsőmön. Persze olyan sok lehetőségem nem volt, hiszen nem a Sims játék egyik karaktere vagyok, de egy aranybarna hajszín egész elfogadható ötletnek tűnt. Elvégre minden lány tudja, hogy szakítás után egy új frizura gyógyítóan hat a lélekre, és bár én már szerencsére túl vagyok ezen a szakaszon, egy kis megerősítés mindig jól jön. Úgyhogy nagyon örültem, amikor a munkatársam, aki mellékesben vállal egy kis fodrász munkát, keresett nekem egy szabad időpontot másnapra.

Kívül belül felfrissülve

Szerda délután már vadiúj frizurával libbentem be a lakásomba, és tényleg úgy éreztem, mintha kicseréltek volna.

– Új külső, új belső... Kezdjük tiszta lappal az évszakot – közöltem magabiztosan a tükörképemmel, és belekezdtem egy "emléktörlő" procedúrába.

Ez alatt persze nem varázslatos memória radírt értek; egyszerűen csak úgy éreztem, muszáj elpakolnom szem elől azokat a tárgyakat, amik a volt barátomhoz kötnek. Szinte meg is feledkeztem arról, hogy az ebédlőben lévő faliórát tőle kaptam, mert mindig elkéstem a találkozóinkról. És ott van az asztali váza, amivel azért lepett meg, mert mindig egy műanyag flakonba tettem a virágokat. Egykor imádtam rájuk nézni, hiszen a legkisebb apróságok is a szerelmünk töredékeit alkották, de ma már szemernyit sem kötődöm hozzájuk. Ezért készítettem egy emlékdobozt, és belepakoltam mindent, amiről Ádám juthat eszembe – aztán elrejtettem az ágyneműtartóba, hogy még véletlenül se kerüljön a kezembe. Ráadásul még egy plusz előnye is volt ennek a dolognak, ugyanis épp a nagy takarítás közben ugrott be, hogyan találhatnék vissza régi, önfeledt személyiségemhez, és mi lehetne tökéletes kihívás a következő hetekre.

               "Felkeresek egy nagyon régi barátot, akivel már évek óta nem is beszéltem"

Biztos vagyok benne, hogy mindenki életében akad legalább egy olyan személy, akivel egykor napi kapcsolatban állt, ma pedig – persze parányi túlzással – fel sem ismernék egymást az utcán. Sajnos ez alól én sem vagyok kivétel. Évekkel ezelőtt egy közös ismerősünk szülinapján találkoztam Bencével, és nem telt bele sok időbe, hogy nagyon szoros barátság alakuljon ki közöttünk. Tőlem kért tanácsot a randijai előtt, bármiről tudtunk beszélgetni és mindig jókat nevettünk együtt; szóval ő lehetett volna a tökéletes szerelem, ha fellobbant volna közöttünk bármiféle szikra. De annak bizony hűlt helye sem volt, így a kapcsolatunk a barátság vizein evezett tovább. Aztán ahogy az általában lenni szokott, eltávolodtunk egymástól. Én megismertem a volt barátomat, ő pedig iskolát váltott és leköltözött Pécsre – az életre szóló barátságunk pedig csak egy rövidke, de annál tartalmasabb fejezetté alakult át.

És még csak Facebookon sem tudtam kinyomozni, mi a helyzet vele, mert azon kevesek közé tartozik, akik havonta nagyjából egyszer lépnek be a profiljukba (és még akkor sem osztanak meg semmit). Tessék, amikor szükségem lenne a közösségi médiára, teljesen használhatatlanná válik. Persze választhattam volna a könnyebbik utat, és írhattam volna egy "Mi a helyzet? Rég beszéltünk!" üzenetet, amire esetleg októberben kapok egy szintén közhelyes választ. De akkor hogyan teljesíteném a kihívást? Ezért úgy döntöttem, hogy teszek egy próbát, és felhívom azon a telefonszámon, amin évekkel ezelőtt lehetett elérni. Az ötlet pedig olyannyira hirtelen jött, hogy még csak végig sem gondoltam, mit mondhatnék neki, ahogy azt sem, hogy talán félreérthető helyzetbe keveredek.

A vonal másik végén

Rányomtam a hívás gombra, és csörgés közben azon morfondíroztam, vajon felismeri-e majd a hangomat. Vajon örülni fog-e nekem, vagy esetleg távolságtartóan leráz majd. Még az is lehet, hogy szó nélkül rám teszi majd a telefont, amiért nem kerestem azóta sem (bár azt azért hozzá kell tennem, hogy ő sem engem). Ekkor hirtelen felvette a telefont, azonban Bence helyett egy női hang szólalt meg.

– Haló? Ki az? – kérdezte a lány, majd hallottam, ahogy halkan hátraszólt – Bence, nem válaszol senki.

Olyan váratlanul ért a dolog, hogy se szó se beszéd leraktam a telefont. Persze nyilván számíthattam volna rá, hogy Bencének van barátnője, és semmi kedve ezer éves barátságokat felmelegíteni. Hiszen ki nézné jó szemmel, ahogy a párja egy másik lánnyal találkozgat? Bár ha jobban belegondolok, talán nem is történhetett volna jobb dolog annál, hogy a párja vette fel. Elvégre így sikerült megkímélnem magam egy kényelmetlen beszélgetéstől, meg persze nem utolsó sorban egy féltékeny barátnőtől. Már épp elkönyveltem magamban, hogy a kihívásom 5 perc alatt semmivé foszlott, és törhetem a fejem valami egészen máson, amikor megcsörrent a telefonom. Bence (de az is lehet, hogy a lány) visszatárcsázta a számom! Ez nem lehet igaz. Sejtettem én, hogy titkosítanom kellett volna.

Először fel sem akartam venni a mobilt, hiszen valljuk be, honnan tudhatta volna meg, hogy én hívtam? Ugyanakkor rögtön két dolog is eszembe jutott: 1. a telefonszám keresőbe bármikor beírhatja, és az rögtön kiadja a nevem, 2. mivel az én számom sem változott, nagy rá az esély, hogy már a csörgés pillanatában tudta, ki a titokzatos telefonáló.

– Semmi gond, majd azt mondom, megcsúszott a kezem, és valójában Barbit akartam hívni. Ez jó lesz, hiszen pont egymás alatt vannak egyébként is. – gondoltam magamban, majd egy határozott mozdulattal felvettem a telefont.

– Haló? – kérdeztem a lehető legsemlegesebb hangnemben.
– Őőő, szia, Nagy Bence vagyok, és az imént kerestek erről a számról
.

Na, szép, ezek szerint kitörölt a telefonjából? Nem mintha olyan sokat számítana, de azért kicsit rosszul esett, hogy még csak meg sem őrizte az elérhetőségemet. Így hát úgy döntöttem, nem fogok füllenteni, és habozás nélkül elárultam, ki vagyok.

– Dóri? Jó ég, évek óta nem hallottam felőled. Hogy hogy felhívtál? Minden rendben van veled? – kérdezte aggódó hangnemben, és ettől a pillanatnyi felháborodásom rögtön tovaszállt.
– Persze, jól vagyok. Csak, tudod, eszembe jutottál, és kíváncsi voltam, mit csinálsz mostanában. De nem szeretnék semmi problémát okozni közted és a barátnőd között, úgyhogy...
– Barátnő? – szakított félbe nevetve – Miből gondolod, hogy van valakim éppen?
– Hát, az előbb ő vette fel helyetted a telefont.
– Dehogy, az csak a húgom volt. Tudod, Niki. Tegnapelőtt hazajöttem pihenni, és pont itt ült mellettem.

Hatalmas kő esett le a szívemről. Na, nem mintha bántott volna, hogy Bencének van kapcsolata; egyszerűen csak örültem annak, hogy van némi esélyem visszaszerezni az egyik legjobb barátomat, és nem kell féltékeny lányok miatt izgulnom. Legalább fél órát beszélgettünk az elmúlt évekről, és közben olyan érzés uralkodott el rajtam, mintha sikerült volna visszaforgatnom az idő kerekét. Elsütöttük a régi vicceinket, és hosszú idő óta először úgy tűnt, hogy az a nagyon régi, vidám Dóri előbújt belőlem. Az, aki az exbarátom előtt voltam (és be kell, hogy valljam, őt sokkal jobban kedveltem). Bencével megegyeztünk, hogy legkésőbb jövő héten összefutunk a városban, és személyesen is behozzuk a lemaradást – abból pedig volt bőven.

Azt hiszem, jó úton haladok afelé, hogy megvalósítsam a legújabb célomat. 2015 életem legszörnyűbb éveként kezdődött, hiszen szakítottak velem, összetörték a szívem, és villámgyorsasággal tovább is léptek rajtam. De nem akarok keserű emlékekkel visszatekinteni erre az időszakomra. Még szép, hogy nem!  Ugyanis eldöntöttem, hogy ez lesz az az év, amiből megpróbálom kihozni a legtöbbet, hogy – bár sok-sok próbatétel árán – de végül ismét a régi fényemben tündökölhessek!

Újratervezés: Szerelem

Utolsó bejegyzés: Amikor a legkevésbé számítasz rá, elkezdődik a Happy End szakasz Utolsó bejegyzés: Amikor a legkevésbé számítasz rá, elkezdődik a Happy End szakasz

60. bejegyzés: Szinglinek lenni nem is olyan könnyű! – a randizás rögös útjain barangolva 60. bejegyzés: Szinglinek lenni nem is olyan könnyű! – a randizás rögös útjain barangolva

59. bejegyzés: Az a bizonyos testvéri szeretet – ezért szuper tesókkal felnőni 59. bejegyzés: Az a bizonyos testvéri szeretet – ezért szuper tesókkal felnőni

58. bejegyzés: Amikor te vagy az utolsó szingli a csapatban... 58. bejegyzés: Amikor te vagy az utolsó szingli a csapatban...

57. bejegyzés: Mese a hétköznapokban – amikor az életed „filmmé” változik 57. bejegyzés: Mese a hétköznapokban – amikor az életed „filmmé” változik

56. bejegyzés: Az élet fiú lakótársakkal – rossz hangulat ellen 56. bejegyzés: Az élet fiú lakótársakkal – rossz hangulat ellen

55. bejegyzés: Csalódás a köbön: amikor a barátnőd az exeddel jön össze… 55. bejegyzés: Csalódás a köbön: amikor a barátnőd az exeddel jön össze…

54. bejegyzés: Amikor a változás szele lavinát borít rád… 54. bejegyzés: Amikor a változás szele lavinát borít rád…

53. bejegyzés: Az albérletkeresés bonyodalmai, és egy új lakótárs felbukkanása 53. bejegyzés: Az albérletkeresés bonyodalmai, és egy új lakótárs felbukkanása

52. bejegyzés: Hétköznapi szupererő – A tiéd mi? 52. bejegyzés: Hétköznapi szupererő – A tiéd mi?

51. bejegyzés: A ház, ami felépített téged – Nosztalgikus utazás a világ legjobb helyére 51. bejegyzés: A ház, ami felépített téged – Nosztalgikus utazás a világ legjobb helyére

50. bejegyzés: Fiúk az életünkből – avagy 8 ex-típus, akit mindenki ismer 50. bejegyzés: Fiúk az életünkből – avagy 8 ex-típus, akit mindenki ismer

47. bejegyzés: Na ne már, Murphy! – Amikor minden egyszerre üt be 47. bejegyzés: Na ne már, Murphy! – Amikor minden egyszerre üt be

46. bejegyzés: Az egyik fél mindig jobban szeret? 46. bejegyzés: Az egyik fél mindig jobban szeret?

44. bejegyzés: Bizalom egy kapcsolatban – Megelőlegezzük, vagy ki kell érdemelni? 44. bejegyzés: Bizalom egy kapcsolatban – Megelőlegezzük, vagy ki kell érdemelni?

43. bejegyzés: Így kezd el megváltozni az életed egy kapcsolat miatt 43. bejegyzés: Így kezd el megváltozni az életed egy kapcsolat miatt

42. bejegyzés: A „majdnem barátnő” státuszban rekedve 42. bejegyzés: A „majdnem barátnő” státuszban rekedve

41. bejegyzés: A rossz emlékek után – Mikor adjunk második esélyt? 41. bejegyzés: A rossz emlékek után – Mikor adjunk második esélyt?

40. bejegyzés: A szerelem tényleg akkor érkezik, amikor nem keresed? 40. bejegyzés: A szerelem tényleg akkor érkezik, amikor nem keresed?

39. bejegyzés: Amikor te tartod a gyertyát… 39. bejegyzés: Amikor te tartod a gyertyát…