5 vérciki szexbaleset, ami bárkivel megeshet

Kovács Andrea
Írta: ,
5 vérciki szexbaleset, ami bárkivel megeshet

Kép forrása: shutterstock

Az alábbi történetek szereplői közül szerencsére senki nem szenvedett maradandó károsodást, de az is biztos, hogy nem ilyennek képzelték el a szexhez kapcsolódó forró helyzeteket. (x)

Vagyaim.hu Black Friday

FIGYELEM: A bien.hu olvasóit 2019. november 8.-11. között egy 20%-os kedvezménykuponnal is megajándékozzuk! Használd a JOY19BIEN kuponkódot a vagyaim.hu webshopban

Egy kiszakadt óvszer és egy kínos beszélgetés

K. Lilla 31: „Az egyik legemlékezetesebb kalandom egy pultos sráccal volt a kedvenc szórakozóhelyemről, ahová gyakran jártam akkoriban. Heteken át tartó flörtölés után végül együtt mentünk haza, és kivilágos virradatig szeretkeztünk, a srác állóképességénél csak a fantáziája volt lenyűgözőbb, a legelképesztőbb helyeken, pózokban és tempóban okoztunk egymásnak örömöt, aztán szépen elváltak útjaink. A következő héten volt egy klasszikus randevúm, amiből rögtön éreztem, hogy akár több is lehet – és később igazam is lett – de éppen a kávézóból hazafelé tartva kaptam egy sms-t a pultos sráctól: éppen kicserélte a fürdőszobai szemetest, és észrevette, hogy az óvszer, amit használtunk, bizony valahol menet közben kiszakadt, úgy látszik, kevésbé volt rugalmas, mint mi. Nem részletezem a pánikot, ami a villamoson tört rám. Még a következő megállóban leszálltam és vettem egy terhességi tesztet, ami szerencsére negatív lett, de orvoshoz menni, a szükséges szűréseket elvégeztetni és az eredményeikre várni rém ciki volt úgy, hogy közben éppen egy komolynak ígérkező párkapcsolat legelején voltam. Végül az új srácnak is elmondtam mindent, és teljesen megértő volt, hiszen az ilyesmi bárkivel előfordulhat, de nem kívánom senkinek azt a beszélgetést.”

5 vérciki szexbaleset, ami bárkivel megeshet – De mi örülünk, hogy nem velünk történtek meg!Tudtad?
Van olyan óvszer, ami még tűvel megszurkálva sem durran szét! Tudtad, hogy 70 év óta először a LELO HEX luxusóvszerek hoztak innovációt a kotonok világába? Az új méhsejtrácsos technológiának köszönhetően a teljes óvszer szabályos hatszögekből épül fel, mely elnyeli a nyújtásból, húzásból adódó anyagi feszültséget, ezáltal nem szakad! Ezt nevezzük mi biztonságnak!

Nem szív, de legalább piros

P. Adél 21: „Amikor a párom egy hosszabb külföldi távollét után érkezett haza, úgy döntöttem, hogy egy kis meglepetéssel várom, és szivecske formájúra borotválom az intim szőrzetemet. Sajnos abba nem gondoltam bele, hogy a hagyományos borotvákat egyrészt nem ehhez a területhez találták ki, másrészt visszahajlított kézzel, fejjel lefelé szív alakot rajzolni még tollal sem lenne egyszerű, nem egy szúró-vágó eszközzel. A végeredmény semmiféle formára nem hasonlított, így végül inkább le is csupaszítottam mindent, és szexi minta helyett jó néhány begyulladt szőrtüszővel meg egy kiadós viszketéssel vártam haza a pasimat.”

5 vérciki szexbaleset, ami bárkivel megeshet – De mi örülünk, hogy nem velünk történtek meg!Tudtad?
A hagyományos borotvákkal szinte lehetetlen az intim területek „egészséges” szőrtelenítése, ez leginkább csak gyantával vagy speciális eszközökkel lehetséges. A Lady Shape fazonborotvával például otthon is könnyedén, és fájdalommentesen magad alakíthatod ki a már-már mérnöki pontosságú intim fazont! A borotvához anatómiailag tökéletesen kialakított, testhez idomuló sablon is jár, amivel egyszerűen nem lehet hibázni.

Amikor nem jó, ha forrósodik a helyzet

F. Edina 34: „Néhány éve egy átmeneti egészségügyi problémámra az orvosom egy olyan gyógyszert írt fel, amelynek egyik mellékhatásaként sajnos eléggé kiszáradtak a nyálkahártyáim, így persze a hüvelyem is. Nem volt ebből különösebb gond, már régóta együtt voltunk a párommal, meg tudtuk beszélni, hogy most kicsit nehezebben mennek a dolgok, hosszabb előjátékra van szükség, de egy este valahogy mindkettőnkre egyszerre tört rá a kamaszos vágy, és egyszerűen nem bírtunk magunkkal. 10 év párkapcsolat után azért nem olyan gyakori az ilyen pillanat, úgyhogy mindent meg is tettünk, hogy kihasználjuk a dolgot, csak sajnos a kívánt nedvesedés csak nem akart eljönni, bármennyire voltam is én begerjedve. A pasim, akinek ekkorra az agyában már nem sok vér maradt, türelmetlenül turkálni kezdett a fiókban valamiféle segédeszköz után, és gyorsan meg is ragadott egy tubus körömvirágkrémet, amivel aztán megolajozta a dolgokat. Ez persze utólag elég ostoba ötletnek hangzik, mint később kiderült, az is volt, de a pillanat hevében nem sokat gondolkodtunk. Én viszont azt éreztem, hogy a helyzet egyre kellemetlenebbül kezd forrósodni, és néhány perc múlva le is kellett állítanom az akciót. Előbb csak a zuhany alatt, később a nőgyógyásznál kötöttem ki: kiderült, hogy allergiás reakcióm volt a krémre. Nem egészen ilyennek terveztük az estét, de tanultunk a dologból, azóta mindig van otthon síkosító, amit éppen az ilyen helyzetek megoldására találtak ki, a kísérletező kedvünket pedig inkább másban éljük ki.”

5 vérciki szexbaleset, ami bárkivel megeshet – De mi örülünk, hogy nem velünk történtek meg!Tudtad?
Egy 2009-es Indiana Egyetem által végzett tanulmány szerint azok a nők, akik síkosítót használnak, nagyobb orgazmust és élményt élnek át, mint azok, akik nem. A Pjure Toy Lube síkosító például érzékeny bőrre is ideális, hosszan tartó hatású, krémes állagú, magas minőségű készítmény, mentes az olajoktól és a zsíroktól, teljesen szagtalan, praktikus adagolópumpájának köszönhetően pedig a legfelhevültebb pillanatokban is kényelmesen használható.

Amiről jobb hallgatni

Cs. Mária 37: „A hüvelyi orgazmus elérésével mindig is voltak gondjaim, de a jelenlegi párommal együtt fedeztük fel a csiklóizgatók világát, ami feje tetejére állított mindent, amit addig a szexről gondolni mertem, nem is indulunk manapság már sehová a kis játékszerünk nélkül. Néhány éve hosszabb időre látogattuk meg a párom szüleit, és mivel tudtuk, hogy ennyi időt nem fogunk összebújás nélkül kibírni, az „állandó harmadik” is velünk utazott. Egyik este valóban nem bírtunk tovább magunkkal, és bár az anyósomék hálószobája nem volt messze a miénktől, ezért a lehető legnagyobb csendben, de fantasztikusat szeretkeztünk. Másnap a reggelinél viszont kiderült, hogy hiába voltunk mi csendesek, a kis segítőnk hangosabbnak bizonyult, mint azt gondoltuk: a pirítós felett a párom anyukája megemlítette, hogy ki kell hívnia a villanyszerelőt, mert bár már minden áramforrást lekapcsolt a szobájukban, mégis ÓRÁKON KERESZTÜL hallott valami furcsa, zúgó berregést, ami minden bizonnyal a közeli villanyórából jött. Egyikünk sem mert megszólalni, vérvörös képpel ültük végig a délutánt, amikor az ismerős villanyszerelő átnézte a dobozt meg a vezetékeket, szegény anyósom pedig azóta sem tudja, mi okozhatta aznap este a különös zizegést.”

5 vérciki szexbaleset, ami bárkivel megeshet – De mi örülünk, hogy nem velünk történtek meg!Tudtad?
Ma már léteznek olyan diszkrét vibrátorok és csiklóizgatók, amelyek a garantált orgazmus mellett a diszkrécióra is megoldást jelentenek.

A Womanizer Prémium csiklóizgatók a Smart Silence technológiának köszönhetően teljesen zajmentesek, azt viszont nem tudjuk megígérni, hogy te magad is hang nélkül bírod ki a gyönyört, amit nyújtanak!

A szerelő, aki túl sokat tudott

Z. Villő 29: „Projektzárás volt a munkahelyemen, vizsgaidőszak az egyetemen, szóval elég stresszes napokat éltem, és akkor még a bojler is elromlott. Hálóköntösben nyitottam ajtót a szerelőnek, szinte csak belöktem a fürdőszoba ajtaján, hogy tegye a dolgát, aztán vissza is tértem tanulni a jegyzeteimhez. Amikor kb. fél óra múlva szólt, hogy kész van, nem értettem a kaján vigyort az arcán, és azt sem igazán tudtam mire vélni, amikor távozáskor azt mondta, hogy megvan a száma, hívjam nyugodtan, ha BÁRMIRE szükségem van. Csak órákkal később vettem észre, hogy a napi stressz levezetésére használt vibrátoromat a legutóbbi használat után az alapos tisztítást követően a fürdőben hagytam száradni, és ott meredezett a mosógép tetején. Soha többé nem tudtam úgy ránézni, hogy ne a szerelő jusson eszembe.”

5 vérciki szexbaleset, ami bárkivel megeshet – De mi örülünk, hogy nem velünk történtek meg!Tudtad?

A szexuális játékszereket mindig kell tisztítani és lehetőleg fertőtleníteni is. A legjobb, ha ehhez speciális fertőtlenítőszert használsz, mint például a Special Cleaner.

+ Tipp: Ha vibrátort keresel, a lökőfunkcióval is ellátott vibrátor elég valóságos élményt tud nyújtani ! ;)

Fókuszban

Az 5 legfinomabb tejes kávé recept, amiért minden nő odavan

Megéri hibrid autóval járni (?)